Az úgy volt, hogy...

2012. március 8., csütörtök

| | |
Hogy is volt? Arcátlanul sok eltervezett bejegyzést nem írtam meg, a képek meg csak gyűlnek és gyűlnek a fotómasinán. Tegnap már majdnem írtam. De mégsem. Mert az úúúgy volt, hooogy hazamentem és gondoltam írok blogot, de előbb toborzok egy sereget, ami reményeim szerint megáll Lackó gusztustalan tankjával és mobil templomával (War Altar) szemben. Nagy nehezen ki is nyomtattam a listát, de termeltem közben két hulladék lapot. Nem volt szívem kidobni őket, gondoltam ez az égi jel arra, hogy végre csináljam meg a félkész ágyúm, így neki is álltam rágyurmázni néhány apró részletet. Míg száradt a gyurma, a Gyrocopter (amiről majd készítek képet remélhetőleg délután és egyszer fel is kerül ide) fetésével szöszmötöltem kicsit, nehogy már tétlenül üljek. Lefestettem a fa vázat, majd a textil részeket, de akkor már a fém pántokat is, de ott melléfestettem, így javítottam a fát, de akkor már árnyékoltam a fémet és akkor már igazából össze is ragaszthattam, viszont úgy miért is ne készíteném el hozzá a talpat. Így esett, hogy mire Lackó este 11-re hazaesett a csapatépítő bowlingozásból pont elkészültem a remekművel.Viszont a blogra már nem jutott idő sajnos, mert Laci szerint én már legalább egy órája alszom, vagy legalábbis szerinte aludnom kellett volna. Bla-bla-bla. Azért hallgattam rá és eldőltem én is.

Kedden annyira dög fáradtan értem haza, hogy a fürdéshez is erőt kellett gyűjteni, hétfőn pedig takarítottam, mert hétvégén, mikor anyunál voltam sunyiban valami irgalmatlan nagy büdös trollok házibulit tartottak nálunk és telehányták a lakást.

Pénteken este tettük fel Törpillát a buszra, mert az éhen halós, bögölytámadásos finn kalandom (ami utólag nagyon klassz volt) megirigyelte, és melegebb éghajlatra távozott. Részletek a blogján:) Ugyanitt lehet nála is jelentkezni PIF-re, ha van kedvetek:)

Az előző hetemhez hasonlóan az előző hónapom is sűrűn telt. Február 19-én Székesfehérváron nagy meglepetésemre sikerült egy 6. helyet összehoznom a törpökkel, aminek nagyon-nagyon örültem. Lackó 3. lett, de tudjuk, hogy neki bérelt 3. helye van minden versenyen:) Következő megmérettetés március 31.-én lesz, remélem akkor is hasonlóan ügyes leszek (mármint nem pont a 6. helyre gondolok, mert jelenleg csak négyen vagyunk még, de a mezőny első fele az cél lenne:) ) Pláne, hogy egy 6 éve húzódó történet végére került pont: kész a Végzet Üllője (jó, a zászlóknak még csak a negyede, de már azok nélkül is teljes értékű üllőnek számít), remélem ezek után soha semmilyen körülmények között nem dobok neki egyest a dobókockámmal. Remélem a festett sereg szerencsét hoz és versenyre minél több mindenem lesz festett:) Rajta vagyok az ügyön, csak azt nem tudom miért nincs még két kezem, mert így nehezen készül a kötött csipkeboleróm és a karmelegítőm a baglyos pulóveremhez, pedig utóbbit be akarom fejezni mielőtt még túl meleg lesz ahhoz, hogy hordjam.

Remélem ma este fel tudom tenni az elmaradt fotókat. De lehet, hogy csak holnap, vagy hétvégén vagy... reméljetek:)

2 megjegyzés:

Gabi írta...

Végre, végre új bejegyzés!:) Tegnap már annyira hiányoztak az otthoni hírek, hogy megnéztem a híradót videotárból.:) Csak így tovább!:)

Kati írta...

a remény hal meg utoljára :)

Megjegyzés küldése