Sapka sárgadinnyére

Heteket dilemmáztam tavaly ősszel azon, hogy mekkora lesz a gyerek feje? Nemcsak azért, mert foglalkoztatott a nagy kérdés, amit az egyik kedves ismerősöm fogalmazott meg igen találóan - „Próbált már maga átnyomni egy sárgadinnyét egy kulcslyukon?” - hanem, mert sapkát akartam kötni a porontynak. Mégse fázzon a kis feje úgy télvíz idején.
Sokat keresgéltem a megfelelő mintát, amin nincsenek csápok, fülek, szarvak, taraj, agancs és egyéb teljességgel haszontalan dolgok, valamint kerültem az émelyítően cuki megoldásokat is. Így esett a választásom Donna Higgins Basic Baby Hat névre hallgató mintájára. Egyszerű, bájos és mivel a passzéja végig sima kötés, így ha kicsit kisebb a baba feje jobban feltekerem a szélét, ahogy nő úgy meg kicsit lejjebb lehet tekerni. Összességében van 2-3 cm játék benne.

Neki is láttam Karácsony környékén a még 2009-ben Finnországban beszerzett jó meleg maradék gyapjúfonalaimból. Készült kötéspróba is, de minek? Hiába számoltam le gondosan a szemeket a kötéspróba alapján. Munka közben, ahogy a sapi bőségét próbálgattam, átrendeződtek a szemek és jóval bővebb lett. Az első, kék csíkos verzió borzasztóan nagyra sikerült, ezért kötöttem egy kisebbet is.
A kicsit az előző bejegyzés végén már láthattátok. A csíkos jó lesz őszre, télre. (Igazából már most is elmegy a gyerek fején, bár azért még elég bő.) A csíkoson lévő pompon még anno Helsinkiben készült. Nem volt vele konkrét célom, csak úgy csináltam egy pompont s lám: sosem gondoltam volna, hogy a fiam sapiját fogja ékesíteni. :)

Ezzel a fehér fonal el is fogyott, a maradék kékekből pedig kiscipő készült két pici lábra.

Ho-ho-hó, hordozni jó! :)

Petit először 5 napos korában vettem fel hordozókedőbe. Csak sírt és sírt, pedig a poci tele, a pelus tiszta volt és hiába ringattam, nagyon neki volt keseredve a kislegény a világnak. Felvettem hát a kendőbe, hátha úgy jobb lesz, s lássatok csodát, elhallgatott. Sőt! Elaludt édesen. Azóta hordozom, napi sok órát. Kiegyensúlyozott, kíváncsi, érdeklődő. A védőnőnk nem nézi jó szemmel. Megkérdőjelezett. Sokszor. „Jó ez annak a babának?” „Ugye anyuka, azért vízszintesen is tartja? Az ilyen piciknek vízszintesen kell feküdniük, így nagyon görnyed szegény.” Makacs vagyok, de a folytonos károgás kikezdte a makacsságom és bár rengeteget olvastam a témában és TUDTAM, hogy a Peti csontozatának, izomzatának, idegrendszerének és úgy összességében az egész gyereknek ez a lehető legjobb dolog, mégis elbátortalanodtam. Hisz a védőnő ezt a szakmát űzi már vagy másfél évtizede. Mi van, ha hibát követek el? Mi van, ha ártok a gyerekemnek? Bár nem mondtam le a kendőről, mert ebben tudtam megnyugtatni Petit, nem használtam annyit, mint szívem szerint tettem volna.

Aztán jött a fordulat: március vége felé elmentünk a kötelező csípőszűrésre, ahol az ortopéd orvos megállapította, hogy Peti csípője kissé kötött és terpeszbetétet javasolt. Megkérdeztem, hogy hordozhatom-e, mert olvastam, hogy a hordozás a csípő fejlődése szempontjából nagyon előnyös. A doktornő pedig azt mondta, hogy TERMÉSZETESEN! HORDOZZAM MINÉL TÖBBET! Megkönnyebbültem és azóta hordozom a porontyot, amikor csak igényli.

Március végén, ugyanazon a héten, mikor az ortopédián voltunk, a gyermekorvost is felkerestük az esedékes oltás miatt. A szurin kívül kaptunk dörgedelmet is: Hasra kell fektetni a gyereket. Mondtam a dokinak, hogy a Peti gyűlöli a hason fekvést, kettő másodperc alatt kezd el őrjöngeni. A doktornő azt mondta, hogy akkor is! Ha nem fekszik hason, nem erősödik meg a háta és akkor gyógytornászhoz küldi. Naponta legalább háromszor tíz percet feküdjön a hasán! Nehéz szívvel vettem a tanácsot. Tudtam, hogy a gyerekem azért üvölt, mert nem jó neki. Egy kisbaba ugyanis semmiféleképpen sem üvölt pusztán passzióból. Peti hordozva szépen tartotta a fejét, de hason fekvésből nem tudta rendesen emelni, csak átfordítani. Küzdött a feje súlyával, de én úgy gondoltam, hogy majd emeli, ha eljön az ideje. De mégis: egy orvos véleményét nem hagyhatom figyelmen kívül.

Próbáltam hasra tenni a porontyot, mert nem akartam gyógytornászhoz vinni. Őszintén szólva a 10 percet sem nagyon bírtam ki, a háromszor tízet meg végképp nem. Nem akartam, hogy a fiam meggyűlölje a hason fekvést. Ha pedig kényszerítenek valakit valamire, amit nem akar vagy nem jó neki, akkor azt meg fogja gyűlölni. Pár nap múlva úgy döntöttem, hogy nem erőltetem, mert ez kínzás! Naponta többször hasra fordítottam, de az első nyüsszenésre már fordítottam is vissza, mert azt akartam, hogy a gyerekem tudja, hogy számíthat rám, hogy nem hagyom cserben, hogy segítek neki. Ezen felül pedig hordoztam. Sokat.

Április végén újra oltásra mentünk. Odafelé pont összefutottunk a védőnővel, aki lelkendezett, hogy milyen kis nyugodt, figyelmes és érdeklődő ez a gyerek. Mondtam neki, hogy a hordozókendőből mindent lát, és biztonságban érzi magát. A babakocsiból meg csak az eget meg a fák lombját látná. A védőnő erre azt válaszolta, hogy a fák lombját is kell ám nézegetni. Nézegetjük mi azt is, védőnéni kérem. Mikor kinézünk az ablakon mindig megnézzük a fákat a ház előtt :) Érdekes, hogy ugyanazok az emberek dicsérik a fiam nyugodtságát és érdeklődését, mint akik azt mondják, hogy tegyem le, tegyem be a babakocsiba. Vajon miért nem látják a nyilvánvaló összefüggést?

A rendelőben dokinő megvizsgálta a Petit, beadta neki az injekciót és már mehettünk is. Kérdeztem, hogy mi a helyzet a hátizmaival, mert egy hónapja még gyógytornásszal fenyegetett. Azt mondta, hogy teljesen rendben van a gyerekem, de azért fektessem hasra rendszeresen. Elégedetten mosolyogva távoztam. Ó igen, hasra fektetem én a gyerekem minden nap hol gyakrabban, hol ritkábban. A másodpercekben mérhető időtartam pedig apránként percekké nőtt. A fiam nézelődik, a játékai után nyúlkál és mindezt úgy értem el, hogy nem hagytam napi fél órát üvölteni. Ja igen, és nem egészen négy és fél hónaposan hasra fordul. Magától. Aztán reklamál, hogy tragédia történt, fordítsam vissza, mert az még nem megy neki. Édesem. :)

Tartozom még egy vallomással: A terpeszbetétet napi 24 órában kell(ett volna) hordani. Eleinte csak akkor vettem le, amikor hordoztam Petit. Aztán valahogy „elfelejtettem” visszaadni a Petire, mikor letettem. Aztán kijelentettem, hogy napközben nem is adom rá, mert akadályozza a mozgásban. Éjszakára még szorgosan ráadtam, akkor úgyis alszik, nem zavarja.

A kontrollra hordozókendővel mentünk. A doktornő meg is dicsért, amiért hordozom a porontyot és a Petit is megdicsérte, hogy milyen jó laza és milyen szépen tartja a fejét. Hát igen!  :)

Azért, hogy legyen valami mutogatnivaló is, íme a hordozótakaró, amit még pocakosan varrtam a kétsoros gombos kabátomhoz.

Két réteg polárból készült egy zsebbel, mert maradt hozzá anyagom. A nyakánál, a baba popója alatt és az alján szűkítővel. Sokat méricskéltem, hogy megfelelő méretűre sikerüljön varrnom a takarót, hisz mikor készítettem akkora volt a pocakom, hogy a kabátom össze se ért rajtam. A tükör előtt pedig kellett némi képzelőerő ahhoz, hogy pocak nélkül, hordozott babával lássam magam.

A hordozótakaró belső része tépőzáras, hogy ha nagyon hideg van, akkor a két réteg polár közé még rakhassak bélést. Úgy terveztem, hogy az itthon lévő pár négyzetméter vliesből szabok majd, ha kell, de végül nem szabtam. Egyszer mentünk hatalmas szélben, akkor egy összehajtogatott törülközőt építettem bele a plédbe.

Használat közben a három hetes poronttyal.

A képpel kapcsolatban egy kis szösszenet: Egy néni egyszer megállított, hogy
„Az ott egy kisbaba?” „Nos nem, csak sapkát hordok a pocakomon, hogy meg ne fázzon.” - gondoltam, de ehelyett csak annyit mondtam. „Igen, Ő egy kisbaba.” A néni erre összecsapta a kezét és ennyit mondott: „Ó, de aranyos!" Én meg igyekeztem nem felnevetni. Azóta tudom, hogy nem kell látni a babát, ahhoz, hogy aranyos legyen, elég csak tudni, hogy ott van. :)

Lábaspléd

Valamelyik kismamás kuponfüzetben vagy prospektusban láttam egy utazós plédet, ami azért tetszett meg nagyon, mert ezzel a megoldással be lehet csatolni a csöppséget plédestül az autós hordozóba. Nem mintha olyan sokat autóznánk, voltaképpen nélküle is meglettünk volna, de megtetszett az ötlet, így megvarrtam. Ha meg már megvarrtam, hát használtuk is főleg a babakocsi mózeskosarában, ami elég szűk, így jól jött a kis helyigényű meleg pléd.

Igen, múlt időben, mert azóta kitavaszodott, sőt, már itt a nyár, a babakocsi pedig két hónapja a sarokban porosodik. A Peti is és én is a hordozásra szavaztunk, így a lábaspléd ment a szekrénybe, mi meg minden nap meghódítjuk a világot. Gond nélkül lépcsőzünk, vásárolunk és akkor sem esek kétségbe, ha egy autó a járdán parkol és csak oldalazva férünk el. Mielőtt teljes lelkesedésemben elkezdek ódákat zengeni a hordozásról visszatérek a lábasplédhez. A hordozásról majd írok legközelebb, a hordozótakaróm kapcsán. (Lám-lám, olyat is varrtam ám. :) )

A pléd alsó része kétrétegű: kívül krémszínű polár, belül fűzöld wellsoft. Hogy én mennyire imádom simogatni azt a plédet! :) Fantasztikus textilia ez a wellsoft, csak rettenetes szabni-varrni. A szőrökre nem fog a varrókréta, de minek is fogna, ha hozzáérek nyúlik, mint a rossznyavalya. De csak keresztben, hosszában egyáltalán nem. Én viszont ferdén szabtam, na úgy varrni, hát... öhmmm... (keresem a megfelelő kifejezést)... kissé komplikált. A polár is nyúlik, de nem annyira és nem úgy. Két nyúlós anyagot összevarrni trükkös feladat. Egyik kézzel toltam a varrógép talpa alá a wellsoft felőli oldalt, a másikkal pedig húztam a polár részt. A végeredményre azonban nem panaszkodom és legalább tesztelhettem a varrógépem sztreccs programjait. Jelentem, jól vizsgázott az AEG. Anyu régi Naumannjával azt hiszem ez nem sikerülhetett volna.

A végeredmény egy finom, puha meleg pléd lett, ami egyelőre a kisszekrényben pihen, de jól jöhet bármikor, ha fú, ha fagy.

Mint egy hólepte csodálatos zöld mező! Az én színeim! :)

Háló-zsákban-futás

Még a pocakomban volt a Peti, amikor a védőnővel egyszer arról beszélgettünk, hogy miben fog aludni a pici? Számomra nem volt kérdés, hogy a hálózsákot választom, de a védőnő azt mondta, hogy az újszülöttek még nem ficorognak annyit és szívesebben alszanak takaróval. Erre kikerekedtek a szemeim. Még hogy nem ficorognak?! Cseréljen helyet egy napra a bordáimmal és megtudja, hogy mennyire nem ficorognak! A Ctg-n a vizsgálófejjel állandóan üldöztem a kölkömet, pedig számos tanúm van arra, hogy nem volt bennem túl sok hely bújócskázni meg fogócskázni. Szóval biztos voltam a hálózsákban, de mert nem árt, ha van takarója is a kissrácnak, hát lett takarója is.

A kórházban a szülészeti osztályon veterán nővérek tekergetik a gyerekeket szabadulásbiztosan a kisplédekbe. Az én fiam azonban annyira ügyes és erős és okos, hogy már 1 naposan is ki bírt szabadulni. (Öhm... ha nem lennék annyira elfogult, akkor a hatalmas elánnal véghezvitt tettet azzal indokolnám, hogy a Peti rühelli, ha le van fogva/kötve/bugyolálva a keze, a lábai meg folyamatosan kalimpálnak, ha ébren van.) Szóval Peti fiam fogta magát, a vállaival kifészkelődött a plédből, utána pedig páros lábbal rugdosódva kihernyózott a muszájkabátkából. Annyira büszke voltam rá! Az én fiam! Az én erős, ügyes nagyfiam! :)

Hazaérkezésünk után éjjel hálózsákban altattam, de nappal csak a takaróját terítettem rá, mert ha már van, akkor használjuk, meg nappal mégse tarthatom hálózsákban a gyereket, attól függetlenül, hogy akkor még amikor nem evett, aludt. Nem volt egy hetes, amikor bemutatta, hogy hogyan képes az aktív helyváltoztató mozgásra. Nem a takarót rúgta le, hanem kikúszott alóla. Mondtam már, hogy mennyire ügyes? :)

Szóval a hálózsák a hordozókendő után a kisbabákkal kapcsolatos második legjobb találmány. (Na jó, a mai borzalmas baleset után azt hiszem az eldobható pelenka megelőzi a hálózsákot.) Ősszel nézegettem babaoltokat, szabásmintákat, az én régi hálózsákom és végül megalkottam a saját verzióm, ami számos másik modellre is hasonlít, de hát nincs új a nap alatt: ez egy kutya közönséges hálózsák, semmi speckó. Illetve két hálózsák. Egy rövidebb-vastagabb meg egy hosszabb-vékonyabb. Történelmileg úgy alakult, hogy a tervezett hossz csak az egyik textilnél volt kivitelezhető, a másikat ezért 5 cm-re rövidebbre alkottam meg, de még így is sok-sok helyet hagyva a pöttöm lábikóknak a kényelmes kalimpálós éjszakákhoz.

És hogy ne folyjon ki a szemetek az olvasástól, íme a képek:

A gyerek lába most, 67 cm-es szédületes magasságával már az alsó íves levarrás alá ér, szóval talán kitart még pár hónapig a hálózacsi. :)

Kívül mintás, belül egyszerű pamutvászon, a bélése vlies. Teljesen szétcipzározható.

Alul a hosszabb-vékonyabb, felül a rövidebb-vastagabb.

Meglepő, hogy mire befejeztem a varrogatást addigra macimérgezést kaptam? :) Szerencsére mostanra kihevertem, úgyhogy a nagy tavaszi varróprojekt keretében tervezek egy pelenkázó alátétet, talán egy pelenkázó-neszesszert vagy mifenét a jelenlegi reklámszatyor helyett és csak úgy, mert mókás, egy textil labdát előadni. A labda szabásmintája itt pihen előttem az asztalon, a színösszeállítás a fejemben lapul. Tök jó lesz, majd mutatom. :)

Hálózsák ide vagy oda, akárhova teszem este a kiságyban a gyereket, reggel a rácsról kell lefeszegetnem, pedig nem lejt a kiságy :) 

Rácsvédő és ágynemű

Még ősszel beszereztük a babaágyat és gyorsan össze is raktuk. Na jó, igazából a Laci rakta össze, én meg segítettem neki. Például tök ügyesen tudok fiók aljat szögelni. Szerencsére Peti se borult ki tőle annyira, mint a robotgéptől. Hiába, fiúból van, na :) Szóval én segítettem Lacinak ágyat összerakni, ő meg nekem babaágyneműt és rácsvédőt varrni. Természetesen a tanácsaival és nem tettlegesen. A varrogatás az én küldetésem!

A remekmű és sok-sok varrományom.

Én nem akartam rácsvédőt, teljesen feleslegesnek tartottam. Laci viszont akart. Kompromisszumképesen javasoltam, hogy legyen az ágy egyik végében meg hosszában két oldalt az ágy feléig. Erről az én drága férjem hallani se akart, mert
„Mi van, ha a gyerek beveri a lábát?” „Nos Drága Férjem, az van, hogy akkor majd nem rugdossa a kiságyat.” Mondanom sem kell, hogy mennyire kegyetlen anya vagyok, képes lennék hagyni, hogy a még meg sem született gyerekünk kékre-zöldre törje magát a kiságy rácsán. „Kedves apuka! Fogalmad nincs miket kibírnak ezek a lábikók a bordáimon edzve:p Nem kell annyira félteni, kemény kislegény.”

Lacit nem győztem meg és mert nagyon a szívén viseli a ded testi épségét ezért az ő kedvéért vállaltam a kiságy körbepárnázását. Ahhoz viszont ragaszkodtam, hogy ne egy darabból álljon a védmű, mert a 380 cm az kezelhetetlen hossz. A titkos tervem az volt, hogy legalább a kifelé néző oldalra ne kelljen fölrakni a rácsvédőt, hogy macikon kívül lásson mást is a poronty. Mikor elkészült a mű kimostam, vasaltam és felraktuk az egészet, körbe. Mikor hazahoztuk Petit a kórházból levettem, hogy a fotelban üldögélve láthassam az alvó arocskáját. Azóta se került vissza az a fránya védmű, pedig a gyereket minden reggel a rácsról kell lefejtenem, mert még hálózsákban is odakúszik és kidugdossa rajta a kezét meg a lábát. Nagyon aranyos! Imádom! :) (És nem kék-zöld.)

Mivel az ágy két vége enyhén ívelt, ezért a rácsvédőt is ívesre készítettem és mert lelkes voltam és tökre ráértem, ezért a pamutvászon mintája alapján készített applikációkat használtam. Ha már alkotok, akkor annak megadom a módját. :) Szerintem tök jók lettek ahhoz képest, hogy életemben először csináltam ilyet. Büszke vagyok magamra annak ellenére, hogy nem lett tökéletes. Peti se panaszkodott még. :)

Mivel a mi kiságyunk három oldalról tömör és csak egy oldalról rácsos, ezért meg kellett oldania védmű rögzítését. Lacival több ötletet is kigondoltunk, végül tépőzáras füleket varrtam a párnákra, és a tervek szerint a tépőzár másik felét a kiságyhoz kétoldalú ragasztószalaggal rögzítettük. Sajnos a ragasztó nem tartott elég erősen, így odacelluxoztuk a füleket az ágyhoz. Egyelőre rombolásbiztos megoldásnak tűnik.

És mert annyira büszke vagyok ezért az applikációk közelről:

A piros kockás anyag igazából ferdepánt, de kivasaltam és maciruhává ügyeskedtem.

A szaténszalagot is itthon találtam, az egyik nászajándék volt vele átkötve.

Az ágyneműnél a takaró méretén töprengtem sokat. 70x90 cm vagy 90x 140 cm legyen? Végül a nagyobb méret mellett döntöttem, mert azt Peti ovis koráig használhatja majd. A takarót úgy terveztem, hogy kettéhajtva is jól nézzen ki, mert amíg pici a poronty, addig úgyis kettéhajtva terítem rá vagy a kettéhajtott takaróba teszem a pöttömöt. A színének egyharmada fehér, kétharmada mintás, a kettő között szaténszalag fut. A visszája fehér. Kinyitva hosszában látható rajta a sáv, kettéhajtva keresztben.
A párnát én fölöslegesnek tartottam, Laci nem, így a kölcsönös véleménynyilvánítás után megvarrtam. Laci kicsit aggódott, hogy a szalag törni fogja a gyerek fejét, de megnyugtattam, hogy ha így lesz, akkor majd megfordítjuk. (Létezik para-apa?) A gyerekorvos Peti hazahozatalát követő látogatásán kivette a kiságyból mondván, hogy a fejére fogja húzgálni, ne használjuk. Nem használjuk. A takarót se vettem elő már egy ideje, mert a poronty nagy szabadulóművész, így inkább hálózsákban altatom, azzal együtt is végigközlekedi a kiságyát. A hálózsákokat majd legközelebb mutatom. :)

Paplan kinyitva.

Paplan félbe hajtva.

A kisszobába csináltatott függönyből kb. 30 cm-t vágtak le és a függönnyel együtt ezt is megkaptuk, amiből a kiságy aljára készítettem ezt a kis függönyt. A textil 240 cm hosszú, pontosan a kiságy kétszerese, ami kicsit sok, de levágni nem akartam belőle, mert ha már nem lesz rá szükség, akkor díszpárnákat varrok belőle. Vagy ovis zsákot. Vagy bármi mást, ami addig eszembe jut. :)

Imádom a babaszobánkat!

Mit kezdjen az ember lánya a fél zsák megmaradt polisztirol gyöngyével?

Nemrég elmeséltem hogyan lett a nadrágomból szoknya. Apa azonban rávilágított, hogy a férfi nadrágok is tönkremennek és a férfiak többsége (Hála az égnek!) nem elég extravagáns ahhoz, hogy szoknyát hordjon. Azonban nekik sem kell megválniuk kedvenc farmergatyáiktól, hiszen vannak még alternatívák. :) 

Még menő zsebet is kapott mindkét oldalára. :)

Az én babzsák puffom nem azért született, hogy újrahasznosítsam a Laci elkopott farmernadrágját. A célom a megmaradt 25-30 liter polisztirol gyöngyöm praktikus tárolása volt. A szoptatós párnába kevesebb, mint a fele kellett a gyöngyöknek, így a maradék gyöngyöt babzsák-puffnak szántam. Amúgy el tudjátok képzelni, hogy mekkora kaland egy szemeteszsáknyi polisztirol gyönggyel metrózni?  Egész hazáig izgultam, nehogy kiszakadjon a zsák és elfújja a metró huzatja a gyöngyeim. Tiszta stressz volt, de szerencsére hazaértünk az egész zsáknyi kinccsel. :)

Az anyutól kapott angin huzatból készült a babzsák puff belső huzata is. Ez cipzárral záródik. Ez után jött a neheze: a külső huzat. Valami erőset akartam, de mutatósat. Kordbársonyom volt itthon, azt fontolgattam, de aztán a kezembe került a Laci kidobásra ítélt farmernacija és ezt a drága férjem is jobbnak találta. Méricskéltem, tologattam a szabásmintát a nacin és úgy határoztam, hogy némi furfanggal pont kijön a nadrágból a huzat. A puff mérete pedig akkora, hogy pont beférjen az IKEA-s fotel alá. Győzelem és az egész került kb. 1000 Ft-ba, mert csak a polisztirol gyöngyöt kellett venni, a többi újrahasznosítás. :) Ilyenkor annyira büszke vagyok magamra! :)

Ha már nem használom lábtartónak majd használja a Peti üldögélni. Lelki szemeimmel már látom a kisautós/vonatos applikációt az oldalán és/vagy a tetején. Ezen sosem fázik majd meg a kislegény popója! :)

Hmm... elképzelhetőnek tartom, hogy varrok még babzsák-puffot. :) Jó móka! :)

Szoptatós párna - avagy a nagy őszi varróprojekt első terméke

Tavaly ősszel Lacival nekiláttunk a babakelengye összeállításának. Nagyjából az összes kismamáknak szóló promóciós anyag tartalmaz valami ajánlást, kelengyelistát. Ezen kelengyelisták olvasgatása során az első kérdés, ami felmerült bennem az volt, hogy "Ezek tényleg mindent rám akarnak sózni?" Persze ha a gyerekemről van szó nem utasítok el semmit alapos megfontolás nélkül, ezért a kelengyelisták tartalmának elemzésébe kezdtünk. Első körben három halmazt képeztünk:
1. Biztos, hogy kell.
2. Biztos, hogy nem kell.
3. Fogalmunk sincs micsoda és mire való.

Ezek után a 3. csoportba tartozó holmikról elbeszélgettünk egy, a témában megfelelő jártasságot bizonyított személlyel, nevezetesen Anyuval. A hosszas diskurzus eredményeképpen a 3. csoport elemeit áthelyeztük a 2. csoportba.

A neheze csak ez után következett: El kellett dönteni, hogy miből milyet, mennyit vegyünk?
Az első, ami meglepett, hogy irtó drágák a babacuccok. Eddig azt hittem, hogy az esküvőnél nincs drágább műfaj, pedig a baba talán még annál is nagyobb biznisz.
A bababoltban nézelődve bosszankodtam a Lacinak:
- Ágynemű? Hát varrok én szebbet, jobbat, pontosan olyat, amilyet csak akarunk!
- Szoptatós párna? Nem kunszt.
- Most komolyan ennyibe kerül egy hálózsák? Na ne már!

A varrogatás gondolatára teljesen fellelkesültem. Annyira haszontalannak éreztem magam itthon egész nyáron a kényszerpihenőn, hogy erre a varrogatásra már csak terápiás jelleggel is szükségem volt. Persze a nyáron kötöttem magamnak pár cuccot, de tök őszintén: semmi szükségem nincs még egy csipkekendőre. Ezen a ponton szeretné jelezni egy motoszka kis hang a vállamon, hogy Márhogyafenébenevolna? Mert lehet, hogy van csokibarna, dióbarna, narancsos-bordós színátmenetes barna, de búzaszín még pont nincs. Ó, mondtam már, hogy tök véletlen van egy gombolyag búzaszín csipkefonalam és hozzá egy kötésmintám? Hmmm... elméláztam, bocsánat.

A vége az lett, hogy megterveztem a szabásmintákat, anyagszükségletet kalkuláltam és beszereztünk 12 méter pamutvásznat, pár méter cipzárt, hozzá kocsikat, némi vliest és egy jókora zsák polisztirol gyöngyöt.
Úgy terveztem, hogy itthon szabok, gombostűzök és majd átmegyek anyuhoz két napra megvarrni a cuccokat. A Laci vétózott. Közölte velem, hogy kapok tőle elő-karácsonyi ajándékként egy varrógépet, még annak az árával együtt is kisebb az anyagköltség, mintha a folyton bővülő varrnivaló-listámon szereplő dolgokat készen vesszük, és így nem kell a szép gömbölyű lomha testemet átcipelnem Keszire. A varrógép pedig onnantól csak hasznot hoz majd, úgyis szeretek varrogatni, hát hajrá! Így kaptam októberben varrógépet és bár kissé körülményes volt a strandlabda méretű pocakommal varrogatni, nem hajtott a tatár. Kényelmesen, nyugodtan szépen sorban megvarrtam mindent.

Elsőként a szoptatós párna készült el, amit biztosan nem vettem volna meg a boltban, pedig a végén már el se tudtam képzelni, hogy nélküle aludjak. Egyszerűen imádom! Csodálatos egy találmány! A szabásminta se volt nagy cucc, úgy terveztem, hogy keresztbe ráférjen a 140 cm széles vászonra, amúgy laza csuklóval rajzoltam meg. A belső huzat egy paplannak indult, de soha meg nem töltött angin huzat volt, amit anya ajánlott föl. A belső és a külső huzat is cipzáras, így a polisztirol gyöngy mennyisége szabályozható. Az egész párna-gyártásban a töltés volt a legviccesebb. Egy műanyag kancsóval mertem a párnába a tölteléket és ugye ezek a polisztirol gyöngyök könnyen feltöltődnek és szökdösnek, szaladgálnak, önálló életet élnek, úgyhogy fogócskázhattam velük négykézláb a kisszobában a nagy pocakommal. Viccesen nézhettem ki.

Megkötős, cipzáras, kismackós.

A szoptatós párnám egy valamire nem vált be: a szoptatásnál nem használjuk. Az első hetekben próbálkoztam vele. Volt, amikor tök jónak tűnt, de végül Peti úgy döntött, hogy nem kell neki, így egyelőre a szekrényben pihen. Néha előveszem, ráfektetem a töpörtyűm, de pár perc ficorgás után elsüllyed a polisztirol gyöngyök között és azt nem nagyon szereti. Meg tudom érteni. Esetleg, ha nagyobb lesz majd játszik vele/rajta.

Zabos-bármis keksz kísérlet

Sok-sok olvasgatás és beszélgetés után úgy döntöttem, hogy amikor eljön az ideje - úgy kb. két hónap múlva - akkor Petivel az igény szerinti hozzátáplálást fogjuk kipróbálni. Sokkal szimpatikusabb, mint a pürés-kanalas módszer. Ehhez keresgélek olyan recepteket, amik mind összetevőikben, mind állagukban megfelelnek a célnak. Fontos, hogy kevés és a babák számára hasznosítható, nem allergizáló összetevőből álljon, könnyen meg tudja fogni és elég puha legyen ahhoz, hogy meg tudja enni fogak nélkül is a poronty. Így jutottam el egy ismerősöm ajánlásával a következő zabos keksz recepthez.

Végy egy almát, pucold meg, reszeld le/aprítsd fel, fogj némi zabpelyhet, keverd hozzá, majd tégy hozzá egy kis őrölt lenmag és víz keverékéből álló ragacsot. Keverd össze, süsd meg és kész.
Kipróbáltam almával, banánnal és mazsolás-rebarbarával is. Az alma nagyon finom lett, a rebarbarás-mazsolás elég savanyú, de nekem bejön, a banános viszont... atyaég! Ennek tömény banánszaga van! Ezen a ponton jogosan teszi fel a kérdést bárki, hogy mi a fenéért csinál valaki banános kekszet, ha rosszul van a banán szagától is? Ami azt illeti, én is feltettem magamnak ezt a kérdést vagy 100-szor miközben sült. Viccet félretéve attól, hogy utálom a banánt, a gyerekem még megpróbálkozhat vele és eldöntheti, hogy neki bejön-e vagy sem. A másik ok pediglen, hogy akár még finomnak is találhattam volna.

Tudom, nem szép, de egészséges és finom.

Az teljesen biztos, hogy ilyet még sütök és kipróbálom kókusszal, meggyel, barackkal, répával, esetleg sütőtökkel is. Tök jó, hogy nincs benne se cukor, se liszt. Amúgy most komolyan: a babapiskóta ki szerint egészséges?

A húsvéti kraken majdnem olyan, mint a karácsonyi tatu.

Petinek akartam valami cukiságot szerkeszteni, ezért a Ravelryn szemezgettem. Láttam ott mindenféle figurát, baglyot, nyuszit, cicát, na de a legcukibb mégis csak egy nyolckarú kis jószág volt. Bizony-bizony, a Kraken nagy szerelem lett első pillantásra. :)
Mivel azonban épp Húsvét előtt jártunk, ezért gondoltam meglepem a kölköt egy kötött nyuszival is, és mivel kötni tudok, horgolni meg minden művem előtt újratanulok, így a nyuszival kezdtem. Azért, hogy igazi húsvéti nyúl legyen, hát a pocakjába rejtettem egy kindertojás kapszulát megtöltve egy törött fém fityegővel, egy párjanincs gombbal és egy zacskó randa teklagyönggyel. Szóval ez a nyuszi garantáltan hoz tojást, bár remélem, hogy a pocakjában marad. :)

Minta: Henry's Bunny - Ravelry

Ami a krakent illeti, természetesen nem maradt ki ő sem. Pont volt egy kis maradék tengeri herkentyűnek való fonalam, így villámgyorsan elkészült hát ő is (minden alkalommal gyorsabban tanulok meg újra horgolni:) ):

Minta: Young Kraken - Ravelry

Valamikor Mr. Tibblest is muszáj leszek elkészíteni, mert túl aranyos ahhoz, hogy kihagyjam.

Van egy kardigánom is készülőben, amit akkor kezdtem el kötni, mikor Petivel először töltöttük be a 40. hetet. Gondoltam, ha nekiállok valami nagyobb lélegzetvételűnek, akkor Murphy szerint majd biztos rögtön el is indul a poronty. Hát, 5 nappal később az újraszámolt 40. hetet is betöltöttük, a kardigán test részének majdnem a fele megvolt, a fiúcska pedig köszönte szépen, jól érezte magát odabent. Azért végül mégiscsak ki kellett jönnie, így a kardigánt jópár hétre félre is tettem.
Mióta itt a Peti, kb. két naponta kötök két sort, úgyhogy lehet fogadásokat kötni, hogy őszre elkészül-e a kardigán? Ez nem panasz, nehogy valaki azt higgye, csak a prioritások sokat változtak tavaly óta! :)

Lehet egyszerre kötni és alvó babát szemmel növeszteni. Legalábbis egyszer lehetett :)

Erre ráment a gatyám

Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de nekem mindig van egy ronggyá hordott kedvenc gatyám. Most is van, illetve csak volt. Azt hiszem valamikor tavaly előtt szakadt el először a combjánál, de akkor még megvarrtam. Tavaly tavasszal már annyira kopott volt az anyag, hogy nem lehetett megvarrni, maximum foltozni, de az meg nagyon béna lett volna, így ahelyett, hogy kidobtam volna eltettem a szekrény mélyére, mert mégis csak egy kedvenc nadrág. (Kinek ismerős? :) )
Tavaly nyáron aztán kismama-farmerra váltottam, mert a derekam átmenetileg megszűnt létezni. Hát annál kényelemesebb gatyám még nem volt, leszámítva azt az apró problémát, hogy mióta a jósorsom (na meg a rendíthetetlen babahordozó kedvem) visszakonvertált eredeti alakomra a kismama-farmer állandóan szökésben volt. Mikor már úgy vittem sétálni a Petit, hogy közben a zsebénél kapaszkodtam a naciba, hogy el ne hagyjam, úgy éreztem itt az ideje elővenni a régi ruháimat.
A szekrényben kutatva tökre megörültem annak a bizonyos kedvenc gatyának. Aztán felvettem egyszer és rájöttem, hogy ennek bizony vállalhatatlan az ülepe.

Nincs mese, azt onnan el kell tüntetni valahogy, ha még hordani akarom...

 Nem korrekt tőlem a férjemet a szakadt alsógatyáival piszkálni, amikor én ilyen nadrágbann járok, így fogtam és a nagy tavaszi ruhaátnézésben kitettem a kidobandó kupacba. Ezen a ponton tartozok egy vallomással: Nem tudtam kidobni. :( Ez a nadrág annyira, de annyira kényelmes és jó a színe, nem túl vékony, mégis puha, szóval egy álom! Aztán jött az isteni szikra! Banyek, nekem van varrógépem immár! Mentsük, ami menthető! A neten nekiálltam "nadrágból szoknya" ötleteket keresni és bár jópárat láttam az ízlésemnek megfelelőt nem találtam, így inkább fogtam a farmert, kiterítettem az ágyra és elkezdtem nézegetni, igazgatni. Hosszú és bensőséges beszélgetést folytattunk arról, hogy milyen szoknya is szeretne lenni. Végül megszületett a nagy ötlet. Igaz, hogy a szabás, gombostűzés, varrás négy napomba telt, és ez idő alatt se nem vasaltam, se nem mostam fel, mert amikor Peti épp nem igényelte a társaságom a nadrágommal dolgoztam, de szerintem megérte. Íme az új szoknyám:

Hogy tetszik?

Megmaradt az egyik levágott szárának a fele. Abból, ha eljutok odáig ékszer lesz :)
Van egy kedvenc pólóm is. Kb. egy éve minden alkalommal úgy veszem föl, hogy "Na most utoljára." Meglepő, hogy most is ez van rajtam? :) Lehetne belőle mondjuk egy puha labda, egy kicsi ruhadarab egy kicsi fiúnak vagy mittudomén. Bár, ahogy elnézem ez még bőven vállalható. :)