A pöttyös az igazi

2012. március 21., szerda

| | |
Aki teatojást használ azt hiszem már találkozott a következő képpel: Teatojás bele a forró vízbe, bögrét kicsit arrébb tesszük és a teatojás lánca ezzel a lendülettel sutty, belecsusszan a forró vízbe. Ilyenkor vagy otthagyjuk, de akkor a teában jó eséllyel megáll a kanál, olyan sűrű lesz, vagy a tojásnál jóval kisebb kanállal igyekszünk darusat játszani. Ekkor van rá némi esély, hogy a pohár szélénél:

a) Megfogom a tojást és azzal a lendülettel hajítom el/vissza a forró vízbe, mert nem számítok arra az aprócska körülményre, hogy eddig 80°C-os vízben ázott a szerkezet.
b) Nem kell megfognom, magától csobban vissza és indít el egy kisebb szökőárat, ami nevéhez híven szökik is a bögréből szana-szerte-széjjel. Hurrá!
c) Le is gurulhat a kanálról és akkor lehet üldözni a megvadult acélegeret, aki menet közben még elereszt ijedtében egy kis sárgát is.

Megelőzve a katasztrófasorozatot én nem szoktam megpróbálni kihalászni a teatojást, inkább eresztek még rá vizet, ha túl erős a főzet. De, akinek 20-ból egyszer garantáltan beleesik a lánc a bögrébe, annak más megoldás kell. :) Hónapokig terveztem, hogy a teatojásom láncának végére szerkesszek egy kis nehezéket. És íme, tegnap előtt megtettem:
Azt már rég elhatároztam, hogy gyöngybogyó lesz a nehezék, volt is itthon két barna, de piros pöttyös bögréhez természetesen nem használok barna nehezéket. Az, hogy a piros gyöngyök nagyobbak a véletlen műve: Véletlen megláttam és úgy döntöttem, hogy ezzel tökéletes lesz. Szerintem majdnem az. A fityegőt "jó lesz ez még valamire" alapon vettem, de két hete tudom, hogy ez egy fityegő. Lehet egyszer csinálok ilyen bogyós nyakláncot is. Vagy egy nyakláncot, amire ráakasztható a bogyó, elvégre van rajta kapocs. Majd meglátom még. :)

Most viszont megyek dolgozni, mert ez nem időzített bejegyzés. :)

Ui.: A "Közzététel" gomb megnyomása előtt végszóra sikerült felborítanom a teásbögrém. Na ezen nem segít semmilyen nehezék...

3 megjegyzés:

Gabi írta...

Jajj, hát nagyon csinos a kis fityegős bogyód és a fénykép is igazán művészi!:) Alig várom hogy megtapogathassam a bogyeszt!:)

IceCat írta...

Jó ez a bogyesz. Meg a bögre is =)

Lumienkeli írta...

Köszönöm!:)Gabi: Majd tapogatod, de ha szeretnéd kapsz sajátot más színben. IceCat: igazi Pöttyös bögre ám, amin nem lóghat akármilyen színű bogyó:)

Megjegyzés küldése