Ilyen (volt) Ő

Marci - hivatalosan Márton - nevét egy nagyon híres, ám kétlábú Mártonról kapta, nevezetesen Márton Lúdról. Nincs itt semmi hókuszpókusz, 8 évesen a Niels Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal volt a kedvenc mesém.

Hogy milyen is volt az a Drága Jószág? Ő mindig nagy volt. Nem emlékszem rá, hogy milyen volt, mikor kiscica volt. Csak arra emlékszem, hogy amikor hozzánk költözött a testvérével egyikőjük az én ölemben utazott. Talán anyu emlékszik, hogy melyikük. 

Akartam nektek képeket keresni kiskorából, de nem találtam. Talán otthon van egy-két papírkép, de emlékeim szerint már azokon és szép, hosszú bajszú, nagy, gömbölyű cica.

Mindig a legpuhább, legmelegebb és legtisztább helyet igyekezett elfoglalni. Szerette a frissen húzott ágyneműt, különösen a párnákat, a puha sárga plédeket (nálunk a sárga pléd hagyomány), de leginkább azokat a helyeket szerette, ahol útban lehetett. Ezzel fejezte ki, hogy törődésre (bömbölygetésre) vágyik.

2004

Különösen szeretett a Gabi által épített "macskafészekben" aludni:

 

Szeretett az ablakban ülve nézelődni. A rigók meg szerették bosszantani. Néha nagyon féltünk, hogy kiesik az ablakon. Nem szerettem hallani a karmai hangját a párkányon. Amikor nagyon kifelé kukucskált különösen örültünk, hogy farnehéz a kicsi a szentem.

 Szeretett mindenféle kuckókba is bebújni:

Itt például a Gabi szalagavatós ruhája tűnt felettébb érdekes kis kuckónak.

Anyu epret szedni indult volna a kosárral, csak nehéz volt belőle kipakolni az önkényes kosárfoglalót.

Ennél kisebb dobozokba is belepréselte magát több-kevesebb sikerrel, de azokról sajnos nincs képem. Talán Gabinak van és megörvendeztet vele Titeket:)

A továbbgondoláshoz ajánlom ezt a videót.

Szívesen feküdt a kanapé háttámláján. Olykor lefelé menet átgyalogolt rajtunk. Rosszabb esetben a lejutáshoz deszantos módszereket választott és ugrott.

Szeretett velünk tanulni is:

Azt nem szerettem, amikor a herbáriumomat látott neki megtanulni, szerencsére résen voltam és csak a pótnövényeimben fetrengett és nyálazta össze őket.

Őkelme a cirógatást egyenesen imádta:

Csikis volt a talpa és tudott kacsintani is. Ezekről sajnos nincs képem, de higyjétek el! :)

Mindig nagyon büszkék voltunk rá, hogy milyen szépen tud aludni.

Marci

1993 - 2011.12.12

Te Drága.

Köd előttem, köd utánam

A lényeg, hogy a kettő között most itt vagyok:) Tegnap hatodszorra mentem idén utoljára futni. Fene, az elején gyűlöltem, most meg nem tudok lekattanni róla. Úgy döntöttem, hogy a rossz idő beálltáig futok. Sajnos nem definiáltam a rossz időt, így tegnap rámfagyott a ködszitálás az Északi összekötőn. Ja igen, aki azt hiszi, hogy tegnap a városban köd volt, az téved, a hídon vágni lehetett. Mekkora mák, hogy a vonat sínen megy és nem a futókon. Futni sajnos nem vittem a fotómasinát, futás után meg nem volt kedvem újra kisétálni a hídra, ezért múlt hétről mutatok egy fotót:

Budakeszi, 2011.11.27. valamikor délelőtt

Na ennél nagyobb köd volt a hídon, de legalább semmi nem vonta el a figyelmem a futásról. Na jó, az oszlopokat számoltam, ha minden igaz 160 pár van belőle^^ Olyan volt, mintha a semmiben futnék. Nem volt fölöttem ég, alattam Duna, a híd fakó zöldje, mint az egyetlen valóságos, kézzel fogható dolog hirtelen sokkal élénkebbnek, élesebbnek tűnt, persze csak 10 méteres körzetemben, mert kicsit távolabb beleveszett a ködbe. Fantasztikus élmény volt, nagyon tetszett. Még mindig nem ítéltem az időt elég rossznak, igaz egyre több ruhában indulok neki futni.

Amikor nem futok, akkor általában a Karácsonyra készülök, illetve szerda óta a közigazgatási alapvizsgára is. Ha nem teszem le szeptemberig, megszűnik a jogviszonyom, ezért úgy voltam vele, hogy a lehető leghamarabb leteszem az egyetemi kaotikus vizsgaidőszakokból kiindulva. Gondolok itt arra, hogy elvileg 60 nappal a vizsga előtt közzé kell tenni az időpontot. Nos november 29 és december 20 között azt hiszem 1-2 nappal kevesebb van. A másik kérdés, hogy vajon szeptemberig lesz-e még vizsgaidőpont, lesz-e elég hely, lesz-e felkészítő konzultáció, stb. Szóval inkább instant felkészülök a vizsgára, leteszem és akkor ez is ki lesz pipálva, levan a gond. Viszont ezért nektek mostanában nagyon kevés örömötök lesz a blogomban. Kivéve persze annak, aki akkor örül, ha nem írok, de gondolom, hogy kevés olyan illető van, aki azért nézi a blogom, hogy ugye nem írtam ma, mert akkor örül. Elég kifordított lelkivilággal rendelkezhet ez az illető. Márha van ilyen.

Szóval elnézéseteket kérem, hogy a következő három hétben előreláthatóan* nem fárasztalak Titeket a hülyeségeimmel, majd Karácsony után igyekszem pótolni:)

Smaccantás!

* Ez nem teljesen igaz, mert biztos forrásokból tudom, hogy a következő napokban várható még 1-2 post.:)

Hétfő reggel

Reggelente a konyhában a drága jó bőségbutykos, a zománcozott kannák legpirosabbika, a mindig mosolygós, kontyos matróna vár a teával:

És hogy mit akartam ebből kihozni? Semmit az égvilágon, csak imádom a kannám, és ahogy reggel besüt a konyhaablakon a nap abban van valami kellemes és megnyugtató. Valami derűs, nem rohanunk sehova hangulat.

A fotóról jut eszembe, hogy tegnap végre nekiálltam az esküvői fotók vágásának, nyusziszemmentesítésének és válogatásának, így talán a következő 2 hétben sikerül összehoznom egy válogatást, így a második házassági hónapfordulónk környékére.

És még valami a fotómasinával kapcsolatban:

IMÁDOM!:)

És egy rossz hír számotokra: Holnap, szerdán és csütörtökön konferencián leszek Gyöngyösön, így akkor biztos nem lesz blog. Utána meg akkor, ha eltakarítottam a romokat itthon. Vagy ha nem lesz mit működjek csütörtök este, mikor hazajövök a Zuram nélkül, aki dolgozni fog.

Még mindig ügyködök

Kicsit restellem, hogy az utóbbi egy hétben hanyagoltam a blogot. Nem arról van szó, hogy ne ügyködnék mindenféléken, mert ügyködök ám, csak közeledik a Karácsony és szupertitkos projekteken dolgozom és közben egyre több ötlet jut eszembe, amiket mind szeretnék megvalósítani, már lejegyezni se győzöm őket. Még múlthét végén került le a tűről a Gabi kézmelegítője, amit majd lefotózok, ha találkozunk a kiscsajjal. A maradék fonalból pedig ügyködtem neki 1-2 csicsát, ami remélem tetszik neki és hordani fogja. A világosabb a fonal utolsó métereiből készült, azért nem lett olyan duci, mint a sötétbarna, de igyekeztem feldobni néhány csáppal lógóval és gyönggyel.

A metrón néztek rám, mikor előrántottam a kabátzsebemből a horgolótűt és nekiláttam a csigabiga horgolásának. Viszont ezzel az akcióval arra is rájöttem, hogy a metrón nemcsak olvasni lehet, hanem horgolni is. A kötésen már gondolkodtam, de a finn buszon se volt az igazi, itt meg örülök, ha a metrón senki nem ül az ölembe, nemhogy még 2, 5, olykor 6 tűvel való munkához legyen elég mozgásterem. Viszont így napi 2*20 percet tudok horgolni úgy, hogy max. a könyvemet hanyagolom, az napi 40 perc ajándék idő.

Szóval ez elkészült, de máris újabb kötnivaló ötleteim támadtak, csak közben varrok valami nagyon izgalmasat, ami mert magamnak készül, megmutatom, ha befejeztem. A többi projektre sajnos Karácsonyig várnotok kell, de akkor majd jön az újabb "mit működtem" blogfolyam.

Szombaton berongyoltam a városba kötésjelölőért, némi textilért, szalagért és 2m cipzárért. Ja, meg gombostűért, mert amit a kínaiban vettem a héten max reszelőnek jó. Ha azt kérném, hogy tippeljetek mit nem kaptam vajon hányan mondanátok a kötésjelölőt? Én a 2 méteres cipzárat nehezebb projektnek éreztem, de azt tudtak adni a Röltexben, míg a kötésjelölőről nem tudták micsoda, azt hitték, hogy szemtartót akarok, pedig a szemeimet van hol tartanom:D

Anya a falra mászik tőlünk

Természetesen a szó legszorosabb értelmében. Anyut szülinapja (szeptember közepe) óta igyekszünk elrángatni kalandparkba, majd az idő rosszra fordultával falat mászni. Vasárnap végre sikerült, nekem meg ma sikerül beszámolnom róla:)

Odafelé azon siránkozott szegény, hogy milyen nagyon messze van a hely, és hogy nem hiszi, hogy lesz olyan jó a dolog, hogy máskor is bevállaljon egy ilyen zarándoklatot. Mikor odaértünk és kezdetét vette az újoncok okítása már kíváncsi volt. Mikor rá került a sor megilletődött és kissé rettegett is, hogy leesik. Majd alig tudtuk levakarni a falról, indult mikor még a biztosító ember nem készült fel és nem adott engedélyt az indulásra, szaladt fel egyik falról a másikra, mint aki azt se tudja melyiket mássza meg előbb. Másfél óra elteltével csak azért hagytuk abba, mert már nem bírták az ujjaink a sok kapaszkodást.

Hétfőn nagy lelkesen újságolta, hogy megnézte, hogy hétköznap is nyitva van a hely és akár mehetnénk is máskor. Nos, úgy látszik mégis van olyan jó, hogy megérje a zarándoklatot;)

Paparazziképek vannak, de nem merem felmenőm jóváhagyása nélkül közzétenni, mert mi van, ha soha többet nem főz nekem semmi finomat bosszúból én meg megehetem, amit főzök:)

Szombat esti láz

Mi jut eszetekbe erről a képről?

Mindenki erre gondolt, ugye?

Azt hiszem ott nem lenne tömegiszonyom^^ Ma este viszont nem megyek Iron Maiden koncertre, de még Iron Maidnemre sem, ők decemberben koncerteznek legközelebb Budapesten, és ahogy magamat ismerem épp nem lesz kedvem menni, mert hideg lesz, messze lesz, sok lesz a részeg őrült és a cigifüst.

Ma este anyócánál vagyok, palacsintát sütök és négyesben nézzük a Csillagport. Illetve ötösben, ha Marci bevonszolja kis testét a szobába és egy választott fehérnép ölébe betelepszik picit dorombolni, szunyókálni. Drága egy dög, csak kissé már kopott. Hiába, nem egy mai darab, de strapabíró:) Holnap pedig elvisszük anyut falat mászni:)

Technikai zsenialitás és pörgés

Ma Lackó dolgozik, így egyedül vagyok itthon. Így viszont házibulit tartok, igaz sajnos egyszemélyeset és alkoholmenteset, mert az én drága barátosném a tanpályán kuglizik. Na jó, remélem nem kuglizol Drágaság, hanem kerülgeted azokat a bójákat:) Majd jövőhéten bulájozunk. UGYE?

Azért jó, hogy a férjem szereti a jól szóló és szép színes-fényes dolgokat. Kevésbé jó dolog, hogy a hifi beüzemelése után a fényorgona bekapcsolásába beletört a bicskám:( Mentségemre legyen mondva, hogy házi gyártmányú fényorgona. Addig eljutottam, hogy bedugtam a konnektorba és bekapcsoltam a zenét. Sajnos túl sok pöcök, kapcsoló és tekerentyű van rajta, sőt, még egy tonna potméter is:(

Pedig ennek a dalnak nagyon jól áll a piros-zöld-kék:

Ha már a Therionnál tartunk, itt van még egy örök kedvenc:

Pozsgák

Gabi tegnapi megjegyzésében tett finom célzására reagálnék. Az Orchideafesztiválon nemcsak orchideák voltak, hanem Tillandsiák és más broméliák is, haha.

Nem feszítem tovább a húrt, mert még a végén megnyúz a hugicám. Voltak pozsgások is. Szóval Gabi, kinyitni a szemecskéket, és tádááám:

Ha most azt kérdezed, hogy ezzel minddel szeretném-e kiszúrni a szemed 2 napnyi tömény rózsaszín és lila tobzódás után, nos a válaszom igen. Szerintem csini kis pozsgák :D

Na jó, legyen gyereknap, tessék:

Remélem most már jobban érzed magad :)

Orchidióta képzelgések

Végre eljutottam odáig, hogy ígéretemhez híven mutassak egypár gyöngyszemet az orchideakiállításról:

Mi sem bizonyítaná jobban egy csodás kis virágok légies szépségét, mint a következő kép:

Villanykörtében lebegő orchidea

Nos, aki tiltakozik a fenti orchidea légiessé titulálása ellen, mert ez a cím inkább egy nőszőfűre illene, annak megnyugtatására elárulom, hogy a fenti kép valójában csalás, ámítás és szemfényvesztés, a kép utólagos megdolgozása. Mentségemre legyen mondva, hogy annak a kis részletnek a kozmetikázása egy 20 másodperces móka volt, egyszerűen nem hagyhattam ki:) Az eredeti kép ugyanis ez:

Mindig csak a lógás...

 A következő orchideára ránéztem és tudtam, hogy nem mást ábrázol, mint az Aladdinból Jafart. Szerintetek is hasonlít?

 Ez a papucsorchidea meg akkora egyéniség, hogy alig fért rá a képre. A papucsából felest inni szerintem felérne egy öngyilkossággal. Imádom őkelmét, remélem az én papucsorchideám is hasonlatos lesz hozzá:) Legalább az egyik:)

Hellomivan

Pólyásbaba

Nem bírtam ki, hogy haza ne szállítmányozzak egy-két apróságot. Nem nevezném őket virágnak, mert Laci definíciója szerint virág az, amit polcon tartok és vizet adok neki, ahogy azt itt kifejtette. Látjátok ugye, hogy a következő növények asztalon állnak, tehát nem virágok:

zöldike, vizipálmák, citromfák, sárkányfa, vitorlavirág, és az új szerzemények: Tillandsia és orchideák

 A szerzemények egy picit közelebbről:

A Tillandsia a hosszú, keskeny levelű borzas kis jószág.Remélem majd virágozni is fog a drága. A két elliptikus levelű apróság lepkeorchidea, amik reményeim szerint nagyok és csinosak lesznek. A másik kettő, amik nem egyformák, mert az egyiknek keskenyebb, a másiknak kicsit szélesebb, ám mindkettőnek hosszúkás levele van, na ők a papucsorchideák. Drukkoljatok, hogy pár év múlva mind virágba borulva mutogathassam Nektek!:)

Ha eljutok anyuhoz, akkor lefotografálom az ő növénykéit és őket is bemutatom Nektek, mert igazán csinosak:)

Utólérhetetlen vagyok

Bizony, még magamat se sikerül mindig utolérnem, így az orchideakiállításról szóló beszámolóm 2. része még várat magára. Viszont vannak ám jó híreim is: az egyik, hogy tegnap lekerült a tűről az egyik projektem. Van még vele némi munka, de a kötés kész. Nagy öröm volt ez nekem, és hogy velem örüljetek hamarosan (magamat ismerve 2 hónapon belül) képeket is mutatok a dologról:)

A másik jó hírem, hogy vettem fonalat egy előre eltervezett nagyon titkos karácsonyi projekthez. Több, mint 1 km hosszú pehelykönnyű, puha, finoman szöszös álomszép gyapjúszálat, természetesen feltekerve. A boltban több, mint fél óráig vártam, amíg felgombolyította a fonalgombolyító csodamasina, de megérte kivárni, a fonalam maga az álom. Már alig várom, hogy felavathassam a vadiúj kötőtűmet, ami az ígéret szerint szinte magától köt, csak úgy siklik majd a kezemben. Hát remélem, mert tegnap már le akartak törni az ujjaim. Tegnap sajnos csak lámpafénynél láthattam a fonalam színét, így reggel az volt az első dolgom, hogy odaszaladtam a titkos örömöket rejtő szatyromhoz megnézni, hogy milyen színű a fonalam természetes fényben. Szebb, mint a monitoron volt, mikor megrendeltem és a neonfényben mutatott képénél is százszorta csodálatosabb. Pontosan olyan, amilyenre gondoltam. Ez pont az a fonal, ami kell nekem. Remélem aki kapja az is úgy fogja érezni majd. Természetesen az titkos, hogy ki kapja, bár e bejegyzés után talán megsejtené, ha olvasná a blogom, vagy ha valaki súgna neki, de remélem senki nem fog súgni. Majd Karácsony környékén akarom látni a meglepett és reményeim szerint mosolygós arcocskát:) Jajj, de izgi, úgy imádok titkos utakon járni:)

Azt ajándékozás folyamatának minden részét imádom. Először a játékot, ami során úgy kell kitalálnom, hogy vajon minek örülne a célszemély, hogy ő ne sejtse, hogy épp mikor árulta el. Nagyon izgalmas játék a puhatolózás, bár kissé ügyetlen vagyok benne, amit tetéz egy-két kotnyeles rokon és barát kotyogása, aminek következtében a célszemély megsejt, rosszabb esetben megtud dolgokat. Ez se olyan tragikus, így legalább jobban várja, hogy vajon mit kap. Heteken át ügyködni és közben kibírni, hogy ne mutogassam, ne mondjam el, hogy milyen lesz, őrlődni, hogy ugye vajon tényleg tetszeni fog neki, ugye örülni fog, ugye hasznosnak tartja majd nehéz dolog, ezért szoktam a projektjeim megosztani másokkal. Cipeljük az izgalom terhét többen:) És amikor az illető végre megkapja az ajándékát... majd kiesek a szememen úgy szoktam nézni az ajándékbontogató óvatos mozdulatait, vagy papírszaggató lelkesedését. És amikor meglátja, és felderül az arca és örül, az az igazi öröm nekem:) Azért éri meg igazán ilyen ujjzsibbasztó, szemrontó és alvásellenes akciókba kezdeni:)

Füstbe ment terv

Tegnapi ígéretemmel ellentétben ma nem orchideákat mutogatok. Sajnos a tervem füstbe ment, mivel a tervezett hazajövetelem, így a tervezett kocogásom és a vasalás is füstbe ment. Az történt ugyanis, hogy 16:30 és 16:50 között valamikor ismét füstölt a metró, ezúttal Újpest-Városkapunál. Elgondolkodtató, hogy ennek ma már nincs hírértéke, pedig tényleg füstölt, nem én találtam ki, itt a bizonyíték. Ha ne hallgattam volna épp a Therion feldolgozásában a Summer Night City-t, - amiről itt jegyzem meg, hogy rendkívül ütős egy dal - akkor lett volna esélyem a Nyugati pályaudvarnál hallani, amikor bemondták, hogy a metró csak az Árpád hídig közlekedik és leszállhattam volna a Lehel térnél. Sajnos csak a mondandó végéből csíptem el két szót, ami nem segített rajtam, így gyanútlanul metróztam az Árpád hídig, ahol is könyörtelenül leszállítottak. Kétségbeesettem hívtam föl a férjem, hogy onnan hogyan jutok haza. Ő elmondta, hogy menjek el az 1-es villamossal valameddig, a Dunától távolodva, ahol átszállhatok a 14-es villamosra és azzal hazajutok vagy keressem meg a pótlóbuszt. A pótlóbusz megállóját találtam meg előbb. A buszt csak messziről láttam a tömegtől.

Nem vagyok sózott hering, hogy egy konzervdobozban zötykölődjek egy gyönyörű őszi délután! Azért van két jó lábam, hogy használjam őket, így a hazajutás lehető leglogikusabb módját választottam, sétáltam. Sikeresen el is jutottam valamiféle lakótelep szerűség kellős közepébe. Onnan kikecmeregtem a Dagály utcába, aminek nagyon megörültem, mert ebből tudtam, hogy közel a Duna. Amúgy halovány lila segédfogalmam nem volt arról, hogy hol vagyok. Egy dolog lebegett a szemem előtt: meg kell találnom a bicikliutat, mert az hazavisz, még akkor is, ha nincs meg minden kerekem. Illetve megvan, a pincében várja mindkét kerekem a tavaszt, a túrákat és a tömegmentes nyáresti tekeréseket. De sajna most bicikli nélkül kellett a bringaúton maradnom. Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz, pedig az. El is vétettem egy kanyarnál, így megint egyedül voltam a sötétben, lepukkant ipari épületek között, ahol a járda repedéseiben fű, egyes helyeken fák nőttek. Valahogy aztán ráakadtam a Váci útra, amin elindultam, reményeim szerint északnak. Akkor még nem tudtam, hogy a Váci út a legrövidebb út, amin Újpestre juthatok.

Mikor megláttam a Fiastyúk utcát hirtelen ötlettől vezérelve elindultam rajta, mert a 14-es villamosnak van ilyen nevű megállója. A Göncöl utcánál elcsüggedtem, így inkább "nincs vesztenivalóm, nem esik az eső és van  két jó lábam, amiket nyom az összegyűrt zoknim" alapon elindultam a Göncöl utcán északnak. Már majdnem telefonos segítséget kértem, mikor az előttem tátongó sötétségben elzakatolt egy vonat! A sínek a határ a sárkányok lakta kitudjaholvagyok és az otthon között, így a gyűrött zokni miatt égő talpaimmal mit sem törődve megszaporáztam lépteim és igen! Erre már jártam, ezt már ismerem, ez már Városkapu! Innen már gyerekjáték volt hazajutni.

Otthon végre lerúghattam a cipőim és megállapítottam, hogy a következő héten túrabakancsban járok, ugyanis nemcsak én értem haza, de velem két méretes vízhólyag is. Sebaj, kisétáltam magam, megvolt  napi testmozgás, megúsztam a tömegnyomort. Persze ha nem cikk-cakkban megyek haza, akkor 4,6 km helyett csak 3,6 km-t gyalogolok, de így is hazaértem kb. egy óra alatt. Amúgy, ha nem túlórázok jó eséllyel a füstölő metróval utazok, de azzal legalább időben hazaérek és még akciójelenet meg izgalom is lett volna. Mondjuk azért nem bánom, hogy nem égő metróval járok haza.

Orchidiotizmus

Anyuval pénteken előre eltervezett bámészkodási és növénybeszerzési szándékkel ellátogattunk az őszi orcidea fesztiválra. Nos, nem csalódtunk. Orchideákat nem különösebben kedvelőknek ez a bejegyzés rém unalmas lesz. Nekik sütök palacsintát, ha átugranak hozzám egy péntek este Csillagport nézni és traccspartizni. Ok, legyen gyereknap, aki szereti az orchideát az is jöhet, csak hozzon a palacsintába tölteléket:)

Bár anyuról is készítettem képeket most csak orchideákat fogok mutogatni, mert az én drága felmenőm szégyellős, pedig pont olyan szép, mint egy csodaszép krémszínű, fodros szirmú Cattleya. Annak, aki nem ismeri anyukámat itt egy Cattleya:

Könnyen meglehet, hogy csak a gyakorlatlan szemem miatt állítom őkelméről, hogy Cattleya, de attól még szép.

A kiállításra megérkezvén azt se tudtuk merre tekergessük a nyakunkat, annyi sok szépség várt minket Vajdahunyad várában. Volt bőven néznivaló, az biztos:

Nem titkolt szándékom, hogy kedvet csináljak nektek a tavaszi kiállításra, ami az ígéret szerint sokkal nagyobb szabású lesz, hiszen Európa minden országából jönnek majd kiállítók.

Szépen megkomponált bemutató a csodacsini gizgazokból egy nagyon szép épületben. Kell ennél több?

Ezen a két képen csak sok kis maszat látszik, így íme, közeli képek a virágokról. Mind vaku nélkül, hogy a természetes színeikkel mutathassam meg őket:

Anyu kedvencei a cirkalmasságos sok-sok virágos orchideák voltak.

 Nekem nagyon tetszett ez a kockás darab és természetesen a csíkos is:)

Szépen rímel a mennyezet díszítésére, nemde?

 

Ezen a vízcseppek tetszettek nagyon.

Ennél meg a vízcsepp alatt a virág is nagyon-nagyon tetszett.

Cirkalmasságos anyu kedvéért.

Reflektorfényben.

Ez a virágnak csak a közepe ám kedvcsinálóként, mert az egész nagyobb volt, mint a tenyerem. A teljes virág megtekinthető a tavaszi kiállításon:)

Azt hiszem ez csónakorchidea. Azt hiszem nagyon tetszik:)

Volt pár nagyon szórakoztató orchidea, aminek szinte személyisége volt, de nem azok a kényes, sznob dámák voltak amiket Törpilla annyira utál és volt pár nem orchidea is, amiket Törpilla nagyon szeretne látni és persze ott voltak a szerzemények, amik többnyire orchideák, de nem mind. Ezeket majd holnap mutogatom, ha még lesz kedvetek nézelődni.

A kacsa és a projektjeim

Tegnap megígértem, hogy megmutatom az újabb projektem egyik alternatív felhasználási módját. Nos, íme:

A kacsa, akinek nincs neve, de nagy a lába láthatóan elégedetten bóbiskol eme függőszékben. Szerintem igazán jó áll neki, és még a lábikói is elférnek újabb készülő remekművemben:)

Egy másik, nem titkos projektem pedig jól halad a megvalósulás útján, annak ellenére, hogy gyűlölöm a fonalat, túl vékony tűvel kötöm és szerintem bűn randa:

Magát a mintát imádom, szerintem nagyon szép és nagyon illik a Gabihoz. Meg a szín is. Persze ez az ő érdeme, mert a fonalat, és a lehetőséget, hogy megalkothatom első és így legszebb karmelegítőjét tőle kaptam, akinek fedőneve Sörpilla:)

Ő erre büszkébb lehet, mint én arra, hogy egyszer Lacival chateltem és elgépeltem egy csöppet a mondandómat. Azt akartam fejtegetni, hogy mekkora észlény vagyok, de helyette észlányt írtam. Azóta is észlánynak nevez a remekebbnél remekebb és kivitelezhetőbb ötleteim hallatán. A kis Drága:)

Lórien levele

A Gyűrűk Ura című filmből bizonyára sokatoknak ismerős ez a bross:

Mint sokaknak, nekem is nagyon tetszik ez az ékszer. Azonban nem szeretem a tömegcikkeket és a fantáziát nélkülöző majmolást, ezért történhetett az, hogy a medál, amit a fenti bross ihletett nem is hasonlít a Gyűrűk Urából ismert ékszerre.

Először is, mert az én ékszerem egy szillevélre hajaz. Másodszor azért, mert teljesen más technikával, gyöngyhímzéssel készült. Harmadszor pedig azért, mert az enyém. A sajátom. A drágaságom:)

Ééés, dobregééés! Íme:

A tegnapi bejegyzésemben pedig eszembe juttattam az őszt, az éjszakát, az izzást és a galagonyát. És megszületett kis kobakomban egy ékszer (esetleg szett), amelyen a fenti szavak mindegyike nyomot fog hagyni. Mindjárt előveszem a gyöngyös dobozom és seregszemlét tartok, aztán, mivel hiányzik 1-2 apróság szerdán be is ugrok már nem annyira kedvenc gyöngyös boltomba hozzávalókért. Remélem, hogy csak úgy mellékesen kapok 60-as fehér gyöngyfűző cérnát is.

Viszont, mielőtt ezeket megtenném mutatok még valamit, merthogy valami már megint készülőben van nálam. Mint mindig, de így kerek a világ:)

Holnap bemutatom készülő művem egy lehetséges felhasználási módját:)

Őszi éjjel izzik a galagonya

Úgy látszik Drágáim elkényeztettelek Titeket: Nem írok egy nap és máris jönnek a reklamációk. Bevallom, jólesik:) Aggodalomra semmi ok, jól vagyunk, tragédia nem történt, sőt! buli van a munkahelyemen. Pontosabban fogalmazva áll a bál. Még pontosabban fogalmazva a kaporszakállú öreg Isten sistergős nyila csapott le. Én meg itt kopogó szemű éhező hangyaként gyűjtögetem az információmorzsákat. Remélem a következő négy napban nem halok éhen és nem lukad ki az oldalam a kíváncsiságtól:)

És hogy mi köze ennek az egésznek a bejegyzés címéhez? Hát ennek semmi. De a továbbiaknak... Nem, az igazat megvallva a továbbiaknak sincs sok köze a galagonyához. Inkább az őszhöz és a levelekhez. Ó igen, a galagonyában és bennem sok közös vonás van. Például mindkettőnknek vannak leveleink, meg piros bogyóink.


Tegnap délután a postaládában egy remek hír várt: levelet kaptam! Sajnos csak küldeményértesítő fért bele a ládába, így ma reggel elmentem a postára, hogy bármi áron megszerezzem az én csodaszép őszi levelem:) Az ár egy tévesen, ám kemény küzdelemmel megszerzett sorszám és 10 perc sorban állás volt, de ami a levelemben volt, az feledtetett minden "rám melegszik a kabát és mindjárt elájulok, mert leesett a vérnyomásom, plusz boltba kéne mennem" bosszúságot. PannaKotta játékán nyert gyönyörűségem érkezett meg:

Így lesz a levélből virág.

Csodaszép színei vannak, nagyon jól áll neki a sárga üveg közép, imádom! Nagyon szépen köszönöm, Anna!:)

Vannak másik leveleim is ám, amikhez úgy érzem PannaKotta virága akkor se passzolhatna jobban, ha dirket ehhez készítette volna:)

Pár évvel ezelőtt követtem el. A kordtölgy (Quercus cordus) levele.

A kettő együtt pedig igazán csinos tud lenni:

Szerintem tökéletes ez a bross a táskán. Mindig is hiányoltam róla valamit^^ Na jó, sokáig Márti lakott rajta Lajossal. Annak, aki nem emlékszik e bájos jószágokra, vagy valami csoda folytán még nem hallott volna róluk, itt egy elég rossz kép a két barátról:

Ha már levelek, akkor van még, bár ez inkább kora őszi:

Hárslevelű

Ez itt egy hárslevelű neszesszer, háttérben a kis tölgyleveles táskámmal, meg a nagy tölgyleveles tarisznyámmal:) Tudtátok, hogy szeretem a leveleket, a földszíneket és a kordbársonyt?:)

És ha azt hiszitek, hogy kifogytam a levelekből, akkor nagyon tévedtek!:p Holnap mutatok még egyet, ha jók lesztek:)