Hétfő reggel

2011. november 21., hétfő

| | | 1 megjegyzés
Reggelente a konyhában a drága jó bőségbutykos, a zománcozott kannák legpirosabbika, a mindig mosolygós, kontyos matróna vár a teával:


És hogy mit akartam ebből kihozni? Semmit az égvilágon, csak imádom a kannám, és ahogy reggel besüt a konyhaablakon a nap abban van valami kellemes és megnyugtató. Valami derűs, nem rohanunk sehova hangulat.

A fotóról jut eszembe, hogy tegnap végre nekiálltam az esküvői fotók vágásának, nyusziszemmentesítésének és válogatásának, így talán a következő 2 hétben sikerül összehoznom egy válogatást, így a második házassági hónapfordulónk környékére.

És még valami a fotómasinával kapcsolatban:


IMÁDOM!:)

És egy rossz hír számotokra: Holnap, szerdán és csütörtökön konferencián leszek Gyöngyösön, így akkor biztos nem lesz blog. Utána meg akkor, ha eltakarítottam a romokat itthon. Vagy ha nem lesz mit működjek csütörtök este, mikor hazajövök a Zuram nélkül, aki dolgozni fog.

Még mindig ügyködök

2011. november 20., vasárnap

| | | 0 megjegyzés
Kicsit restellem, hogy az utóbbi egy hétben hanyagoltam a blogot. Nem arról van szó, hogy ne ügyködnék mindenféléken, mert ügyködök ám, csak közeledik a Karácsony és szupertitkos projekteken dolgozom és közben egyre több ötlet jut eszembe, amiket mind szeretnék megvalósítani, már lejegyezni se győzöm őket. Még múlthét végén került le a tűről a Gabi kézmelegítője, amit majd lefotózok, ha találkozunk a kiscsajjal. A maradék fonalból pedig ügyködtem neki 1-2 csicsát, ami remélem tetszik neki és hordani fogja. A világosabb a fonal utolsó métereiből készült, azért nem lett olyan duci, mint a sötétbarna, de igyekeztem feldobni néhány csáppal lógóval és gyönggyel.






A metrón néztek rám, mikor előrántottam a kabátzsebemből a horgolótűt és nekiláttam a csigabiga horgolásának. Viszont ezzel az akcióval arra is rájöttem, hogy a metrón nemcsak olvasni lehet, hanem horgolni is. A kötésen már gondolkodtam, de a finn buszon se volt az igazi, itt meg örülök, ha a metrón senki nem ül az ölembe, nemhogy még 2, 5, olykor 6 tűvel való munkához legyen elég mozgásterem. Viszont így napi 2*20 percet tudok horgolni úgy, hogy max. a könyvemet hanyagolom, az napi 40 perc ajándék idő.

Szóval ez elkészült, de máris újabb kötnivaló ötleteim támadtak, csak közben varrok valami nagyon izgalmasat, ami mert magamnak készül, megmutatom, ha befejeztem. A többi projektre sajnos Karácsonyig várnotok kell, de akkor majd jön az újabb "mit működtem" blogfolyam.

Szombaton berongyoltam a városba kötésjelölőért, némi textilért, szalagért és 2m cipzárért. Ja, meg gombostűért, mert amit a kínaiban vettem a héten max reszelőnek jó. Ha azt kérném, hogy tippeljetek mit nem kaptam vajon hányan mondanátok a kötésjelölőt? Én a 2 méteres cipzárat nehezebb projektnek éreztem, de azt tudtak adni a Röltexben, míg a kötésjelölőről nem tudták micsoda, azt hitték, hogy szemtartót akarok, pedig a szemeimet van hol tartanom:D


Anya a falra mászik tőlünk

2011. november 16., szerda

| | | 0 megjegyzés
Természetesen a szó legszorosabb értelmében. Anyut szülinapja (szeptember közepe) óta igyekszünk elrángatni kalandparkba, majd az idő rosszra fordultával falat mászni. Vasárnap végre sikerült, nekem meg ma sikerül beszámolnom róla:)

Odafelé azon siránkozott szegény, hogy milyen nagyon messze van a hely, és hogy nem hiszi, hogy lesz olyan jó a dolog, hogy máskor is bevállaljon egy ilyen zarándoklatot. Mikor odaértünk és kezdetét vette az újoncok okítása már kíváncsi volt. Mikor rá került a sor megilletődött és kissé rettegett is, hogy leesik. Majd alig tudtuk levakarni a falról, indult mikor még a biztosító ember nem készült fel és nem adott engedélyt az indulásra, szaladt fel egyik falról a másikra, mint aki azt se tudja melyiket mássza meg előbb. Másfél óra elteltével csak azért hagytuk abba, mert már nem bírták az ujjaink a sok kapaszkodást.

Hétfőn nagy lelkesen újságolta, hogy megnézte, hogy hétköznap is nyitva van a hely és akár mehetnénk is máskor. Nos, úgy látszik mégis van olyan jó, hogy megérje a zarándoklatot;)

Paparazziképek vannak, de nem merem felmenőm jóváhagyása nélkül közzétenni, mert mi van, ha soha többet nem főz nekem semmi finomat bosszúból én meg megehetem, amit főzök:)

Szombat esti láz

2011. november 12., szombat

| | | 0 megjegyzés
Mi jut eszetekbe erről a képről?

Mindenki erre gondolt, ugye?


Azt hiszem ott nem lenne tömegiszonyom^^ Ma este viszont nem megyek Iron Maiden koncertre, de még Iron Maidnemre sem, ők decemberben koncerteznek legközelebb Budapesten, és ahogy magamat ismerem épp nem lesz kedvem menni, mert hideg lesz, messze lesz, sok lesz a részeg őrült és a cigifüst.

Ma este anyócánál vagyok, palacsintát sütök és négyesben nézzük a Csillagport. Illetve ötösben, ha Marci bevonszolja kis testét a szobába és egy választott fehérnép ölébe betelepszik picit dorombolni, szunyókálni. Drága egy dög, csak kissé már kopott. Hiába, nem egy mai darab, de strapabíró:) Holnap pedig elvisszük anyut falat mászni:)

Technikai zsenialitás és pörgés

| | | 0 megjegyzés
Ma Lackó dolgozik, így egyedül vagyok itthon. Így viszont házibulit tartok, igaz sajnos egyszemélyeset és alkoholmenteset, mert az én drága barátosném a tanpályán kuglizik. Na jó, remélem nem kuglizol Drágaság, hanem kerülgeted azokat a bójákat:) Majd jövőhéten bulájozunk. UGYE?

Azért jó, hogy a férjem szereti a jól szóló és szép színes-fényes dolgokat. Kevésbé jó dolog, hogy a hifi beüzemelése után a fényorgona bekapcsolásába beletört a bicskám:( Mentségemre legyen mondva, hogy házi gyártmányú fényorgona. Addig eljutottam, hogy bedugtam a konnektorba és bekapcsoltam a zenét. Sajnos túl sok pöcök, kapcsoló és tekerentyű van rajta, sőt, még egy tonna potméter is:(

Pedig ennek a dalnak nagyon jól áll a piros-zöld-kék:


Ha már a Therionnál tartunk, itt van még egy örök kedvenc:

Pozsgák

2011. november 11., péntek

| | | 1 megjegyzés
Gabi tegnapi megjegyzésében tett finom célzására reagálnék. Az Orchideafesztiválon nemcsak orchideák voltak, hanem Tillandsiák és más broméliák is, haha.

Nem feszítem tovább a húrt, mert még a végén megnyúz a hugicám. Voltak pozsgások is. Szóval Gabi, kinyitni a szemecskéket, és tádááám:

Ha most azt kérdezed, hogy ezzel minddel szeretném-e kiszúrni a szemed 2 napnyi tömény rózsaszín és lila tobzódás után, nos a válaszom igen. Szerintem csini kis pozsgák :D

Na jó, legyen gyereknap, tessék:

Remélem most már jobban érzed magad :)

Orchidióta képzelgések

2011. november 10., csütörtök

| | | 1 megjegyzés
Végre eljutottam odáig, hogy ígéretemhez híven mutassak egypár gyöngyszemet az orchideakiállításról:

Mi sem bizonyítaná jobban egy csodás kis virágok légies szépségét, mint a következő kép:
Villanykörtében lebegő orchidea
Nos, aki tiltakozik a fenti orchidea légiessé titulálása ellen, mert ez a cím inkább egy nőszőfűre illene, annak megnyugtatására elárulom, hogy a fenti kép valójában csalás, ámítás és szemfényvesztés, a kép utólagos megdolgozása. Mentségemre legyen mondva, hogy annak a kis részletnek a kozmetikázása egy 20 másodperces móka volt, egyszerűen nem hagyhattam ki:) Az eredeti kép ugyanis ez:

Mindig csak a lógás...
 A következő orchideára ránéztem és tudtam, hogy nem mást ábrázol, mint az Aladdinból Jafart. Szerintetek is hasonlít?

 Ez a papucsorchidea meg akkora egyéniség, hogy alig fért rá a képre. A papucsából felest inni szerintem felérne egy öngyilkossággal. Imádom őkelmét, remélem az én papucsorchideám is hasonlatos lesz hozzá:) Legalább az egyik:)
Hellomivan
Pólyásbaba
Nem bírtam ki, hogy haza ne szállítmányozzak egy-két apróságot. Nem nevezném őket virágnak, mert Laci definíciója szerint virág az, amit polcon tartok és vizet adok neki, ahogy azt itt kifejtette. Látjátok ugye, hogy a következő növények asztalon állnak, tehát nem virágok:

zöldike, vizipálmák, citromfák, sárkányfa, vitorlavirág, és az új szerzemények: Tillandsia és orchideák
 A szerzemények egy picit közelebbről:
A Tillandsia a hosszú, keskeny levelű borzas kis jószág.Remélem majd virágozni is fog a drága. A két elliptikus levelű apróság lepkeorchidea, amik reményeim szerint nagyok és csinosak lesznek. A másik kettő, amik nem egyformák, mert az egyiknek keskenyebb, a másiknak kicsit szélesebb, ám mindkettőnek hosszúkás levele van, na ők a papucsorchideák. Drukkoljatok, hogy pár év múlva mind virágba borulva mutogathassam Nektek!:)

Ha eljutok anyuhoz, akkor lefotografálom az ő növénykéit és őket is bemutatom Nektek, mert igazán csinosak:)

Utólérhetetlen vagyok

2011. november 9., szerda

| | | 1 megjegyzés
Bizony, még magamat se sikerül mindig utolérnem, így az orchideakiállításról szóló beszámolóm 2. része még várat magára. Viszont vannak ám jó híreim is: az egyik, hogy tegnap lekerült a tűről az egyik projektem. Van még vele némi munka, de a kötés kész. Nagy öröm volt ez nekem, és hogy velem örüljetek hamarosan (magamat ismerve 2 hónapon belül) képeket is mutatok a dologról:)

A másik jó hírem, hogy vettem fonalat egy előre eltervezett nagyon titkos karácsonyi projekthez. Több, mint 1 km hosszú pehelykönnyű, puha, finoman szöszös álomszép gyapjúszálat, természetesen feltekerve. A boltban több, mint fél óráig vártam, amíg felgombolyította a fonalgombolyító csodamasina, de megérte kivárni, a fonalam maga az álom. Már alig várom, hogy felavathassam a vadiúj kötőtűmet, ami az ígéret szerint szinte magától köt, csak úgy siklik majd a kezemben. Hát remélem, mert tegnap már le akartak törni az ujjaim. Tegnap sajnos csak lámpafénynél láthattam a fonalam színét, így reggel az volt az első dolgom, hogy odaszaladtam a titkos örömöket rejtő szatyromhoz megnézni, hogy milyen színű a fonalam természetes fényben. Szebb, mint a monitoron volt, mikor megrendeltem és a neonfényben mutatott képénél is százszorta csodálatosabb. Pontosan olyan, amilyenre gondoltam. Ez pont az a fonal, ami kell nekem. Remélem aki kapja az is úgy fogja érezni majd. Természetesen az titkos, hogy ki kapja, bár e bejegyzés után talán megsejtené, ha olvasná a blogom, vagy ha valaki súgna neki, de remélem senki nem fog súgni. Majd Karácsony környékén akarom látni a meglepett és reményeim szerint mosolygós arcocskát:) Jajj, de izgi, úgy imádok titkos utakon járni:)

Azt ajándékozás folyamatának minden részét imádom. Először a játékot, ami során úgy kell kitalálnom, hogy vajon minek örülne a célszemély, hogy ő ne sejtse, hogy épp mikor árulta el. Nagyon izgalmas játék a puhatolózás, bár kissé ügyetlen vagyok benne, amit tetéz egy-két kotnyeles rokon és barát kotyogása, aminek következtében a célszemély megsejt, rosszabb esetben megtud dolgokat. Ez se olyan tragikus, így legalább jobban várja, hogy vajon mit kap. Heteken át ügyködni és közben kibírni, hogy ne mutogassam, ne mondjam el, hogy milyen lesz, őrlődni, hogy ugye vajon tényleg tetszeni fog neki, ugye örülni fog, ugye hasznosnak tartja majd nehéz dolog, ezért szoktam a projektjeim megosztani másokkal. Cipeljük az izgalom terhét többen:) És amikor az illető végre megkapja az ajándékát... majd kiesek a szememen úgy szoktam nézni az ajándékbontogató óvatos mozdulatait, vagy papírszaggató lelkesedését. És amikor meglátja, és felderül az arca és örül, az az igazi öröm nekem:) Azért éri meg igazán ilyen ujjzsibbasztó, szemrontó és alvásellenes akciókba kezdeni:)

Füstbe ment terv

2011. november 8., kedd

| | | 2 megjegyzés
Tegnapi ígéretemmel ellentétben ma nem orchideákat mutogatok. Sajnos a tervem füstbe ment, mivel a tervezett hazajövetelem, így a tervezett kocogásom és a vasalás is füstbe ment. Az történt ugyanis, hogy 16:30 és 16:50 között valamikor ismét füstölt a metró, ezúttal Újpest-Városkapunál. Elgondolkodtató, hogy ennek ma már nincs hírértéke, pedig tényleg füstölt, nem én találtam ki, itt a bizonyíték. Ha ne hallgattam volna épp a Therion feldolgozásában a Summer Night City-t, - amiről itt jegyzem meg, hogy rendkívül ütős egy dal - akkor lett volna esélyem a Nyugati pályaudvarnál hallani, amikor bemondták, hogy a metró csak az Árpád hídig közlekedik és leszállhattam volna a Lehel térnél. Sajnos csak a mondandó végéből csíptem el két szót, ami nem segített rajtam, így gyanútlanul metróztam az Árpád hídig, ahol is könyörtelenül leszállítottak. Kétségbeesettem hívtam föl a férjem, hogy onnan hogyan jutok haza. Ő elmondta, hogy menjek el az 1-es villamossal valameddig, a Dunától távolodva, ahol átszállhatok a 14-es villamosra és azzal hazajutok vagy keressem meg a pótlóbuszt. A pótlóbusz megállóját találtam meg előbb. A buszt csak messziről láttam a tömegtől.

Nem vagyok sózott hering, hogy egy konzervdobozban zötykölődjek egy gyönyörű őszi délután! Azért van két jó lábam, hogy használjam őket, így a hazajutás lehető leglogikusabb módját választottam, sétáltam. Sikeresen el is jutottam valamiféle lakótelep szerűség kellős közepébe. Onnan kikecmeregtem a Dagály utcába, aminek nagyon megörültem, mert ebből tudtam, hogy közel a Duna. Amúgy halovány lila segédfogalmam nem volt arról, hogy hol vagyok. Egy dolog lebegett a szemem előtt: meg kell találnom a bicikliutat, mert az hazavisz, még akkor is, ha nincs meg minden kerekem. Illetve megvan, a pincében várja mindkét kerekem a tavaszt, a túrákat és a tömegmentes nyáresti tekeréseket. De sajna most bicikli nélkül kellett a bringaúton maradnom. Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz, pedig az. El is vétettem egy kanyarnál, így megint egyedül voltam a sötétben, lepukkant ipari épületek között, ahol a járda repedéseiben fű, egyes helyeken fák nőttek. Valahogy aztán ráakadtam a Váci útra, amin elindultam, reményeim szerint északnak. Akkor még nem tudtam, hogy a Váci út a legrövidebb út, amin Újpestre juthatok.

Mikor megláttam a Fiastyúk utcát hirtelen ötlettől vezérelve elindultam rajta, mert a 14-es villamosnak van ilyen nevű megállója. A Göncöl utcánál elcsüggedtem, így inkább "nincs vesztenivalóm, nem esik az eső és van  két jó lábam, amiket nyom az összegyűrt zoknim" alapon elindultam a Göncöl utcán északnak. Már majdnem telefonos segítséget kértem, mikor az előttem tátongó sötétségben elzakatolt egy vonat! A sínek a határ a sárkányok lakta kitudjaholvagyok és az otthon között, így a gyűrött zokni miatt égő talpaimmal mit sem törődve megszaporáztam lépteim és igen! Erre már jártam, ezt már ismerem, ez már Városkapu! Innen már gyerekjáték volt hazajutni.

Otthon végre lerúghattam a cipőim és megállapítottam, hogy a következő héten túrabakancsban járok, ugyanis nemcsak én értem haza, de velem két méretes vízhólyag is. Sebaj, kisétáltam magam, megvolt  napi testmozgás, megúsztam a tömegnyomort. Persze ha nem cikk-cakkban megyek haza, akkor 4,6 km helyett csak 3,6 km-t gyalogolok, de így is hazaértem kb. egy óra alatt. Amúgy, ha nem túlórázok jó eséllyel a füstölő metróval utazok, de azzal legalább időben hazaérek és még akciójelenet meg izgalom is lett volna. Mondjuk azért nem bánom, hogy nem égő metróval járok haza.

Orchidiotizmus

2011. november 7., hétfő

| | | 1 megjegyzés
Anyuval pénteken előre eltervezett bámészkodási és növénybeszerzési szándékkel ellátogattunk az őszi orcidea fesztiválra. Nos, nem csalódtunk. Orchideákat nem különösebben kedvelőknek ez a bejegyzés rém unalmas lesz. Nekik sütök palacsintát, ha átugranak hozzám egy péntek este Csillagport nézni és traccspartizni. Ok, legyen gyereknap, aki szereti az orchideát az is jöhet, csak hozzon a palacsintába tölteléket:)

Bár anyuról is készítettem képeket most csak orchideákat fogok mutogatni, mert az én drága felmenőm szégyellős, pedig pont olyan szép, mint egy csodaszép krémszínű, fodros szirmú Cattleya. Annak, aki nem ismeri anyukámat itt egy Cattleya:
Könnyen meglehet, hogy csak a gyakorlatlan szemem miatt állítom őkelméről, hogy Cattleya, de attól még szép.
A kiállításra megérkezvén azt se tudtuk merre tekergessük a nyakunkat, annyi sok szépség várt minket Vajdahunyad várában. Volt bőven néznivaló, az biztos:

Nem titkolt szándékom, hogy kedvet csináljak nektek a tavaszi kiállításra, ami az ígéret szerint sokkal nagyobb szabású lesz, hiszen Európa minden országából jönnek majd kiállítók.

Szépen megkomponált bemutató a csodacsini gizgazokból egy nagyon szép épületben. Kell ennél több?

Ezen a két képen csak sok kis maszat látszik, így íme, közeli képek a virágokról. Mind vaku nélkül, hogy a természetes színeikkel mutathassam meg őket:
Anyu kedvencei a cirkalmasságos sok-sok virágos orchideák voltak.
 Nekem nagyon tetszett ez a kockás darab és természetesen a csíkos is:)


Szépen rímel a mennyezet díszítésére, nemde?
 
Ezen a vízcseppek tetszettek nagyon.
Ennél meg a vízcsepp alatt a virág is nagyon-nagyon tetszett.
Cirkalmasságos anyu kedvéért.

Reflektorfényben.


Ez a virágnak csak a közepe ám kedvcsinálóként, mert az egész nagyobb volt, mint a tenyerem. A teljes virág megtekinthető a tavaszi kiállításon:)

Azt hiszem ez csónakorchidea. Azt hiszem nagyon tetszik:)

Volt pár nagyon szórakoztató orchidea, aminek szinte személyisége volt, de nem azok a kényes, sznob dámák voltak amiket Törpilla annyira utál és volt pár nem orchidea is, amiket Törpilla nagyon szeretne látni és persze ott voltak a szerzemények, amik többnyire orchideák, de nem mind. Ezeket majd holnap mutogatom, ha még lesz kedvetek nézelődni.

A seregszemle folytatódik

2011. november 6., vasárnap

| | | 0 megjegyzés
Remélem kihevertétek a tegnapi sok-sok képet és készen álltok még néhány befogadására:) A tegnap megmutogatott birodalmi seregből biztos fogok még mutatni pár figurát, ha eljutok egyszer odáig a fotózásban, mert van még pár említésre méltó figura, aki kedves a szívemnek. Most viszont magunk mögött hagyjuk a fantáziavilágot és utazunk 40 000 évet a jövőbe, ugyanis Lacinak nemcsak Warhammer Fantasy, hanem Warhammer 40.000 serege is van. Természetesen kék. Mivel ők a szívemhez nem állnak annyira közel, mint a fantasy figurák csak párat mutatok, kezdve a legkékebbel és legnagyobbal. Ő Rómeó:

Akiben szemernyi kétség is lenne afelől, hogy most viccelek, ki kell, hogy ábrándítsam. Ő tényleg Rómeo:
Romeo és egy ún. termi (= terminátor)
Rómeo a legnagyobb tank a seregben. Íme ő és egy kisebb tank:

Kitaláljátok mi a neve ennek a hókotrós ágyúnak?



Bezony... Ha kérdeznétek mi jöhet még, hát tessék:



Lacit úgy látszik nem zavarja, hogy csak olyan karakterekről nevezte el a tankjait, akik már a róluk szóló történet során meghaltak. Ha az én tankjaim lennének én biztosan Csipkerózsikának, Hamupipőkének vagy Hófehérkének nevezném őket, mert ők boldogan éltek, amíg meg nem haltak, de legalább a történet végén még élnek (vagy már megint élnek). Vagy még inkább Tristan Thorn és Yvaine, mert ők meg boldogan élnek, mert soha meg nem halnak.

Ennyit a kék tankokról, mert még a végén nem marad hely Lackó Fickó negyedik seregének, a kék robotoknak. Ez a sereg a legújabb, így még nem sok figura van kifestve. Szerintem sokkal szebbek, mint a tankos sereget alkotó modellek. Hát igen, a szívem a fantasy felé húz, még akkor is, ha fantasyrobotokról van szó:
Megnyerő fickók, nem? Alig várom, hogy az egész sereg le legyen festve, róluk biztos lesznek még képek:)

A büszke hadvezér

2011. november 5., szombat

| | | 0 megjegyzés
A Legozás mellett Lackó másik kedvenc sportja az ólomkatonázás. Van egypár babája, az egyszer biztos:) Úgy gondoltam, hogy mivel a technikai fejlődés lehetővé tette, hogy élvezhető képeket készítsek róluk bemutatok párat, így például apa is megnézheti végre azokat a figurákat, amiket hiába adtunk a kezébe eddig. Kezdjük a seregszemlével:

Ebből így sok nem látszik. Illetve pontosan annyi látszik, hogy sok. Laci számszerűsítve is meg tudná mondani, hogy mennyire sok, de tőlem elégedjetek meg annyival, hogy sokan vannak:) A vitrin alsó polcán a sok pici izé az én seregem. Nekem kisebbek a babáim, mert mégse járná, hogy az enyémek nagyobbak legyenek, amikor a Laci a nagyobb, nemde?

Hiába keresitek a következő képeken szereplő babákat a szekrényben, azok nincsenek ott, mert ők a következő képeken vannak.

Laci első serege a Woodelf. Velük játszik a legrégebb óta és ez bizony évtizedes vonzalmat jelent.
Ő valami varázslóféleség, aki egy nagy fehér szarvasállaton lovagol.
Ő egy solymász vagy valami hasonló.

A sárkány olyan nagy, hogy nem fért rá a képre.

Three tree, avagy a három fa

Treekin akcióban

Őt Lackó egy festőversenyre készítette sk mesegombákkal. Imádom a gombáit:)
Persze még nagyon-nagyon sok babája van ebben a seregben is, akiket most nem mutogatok meg. Inkább menjünk tovább a Birodalmi (The Empire) seregre:
Ő Karl Franz, az egész birodalom főmuftija (értsd császára)

Ő Franzy és egy lángelméjű csatamágus

Ő Valten, aki Sigmar választottja... Ne aggódjatok, én is csak annyit tudok róla, hogy le kell lőni, mielőtt odaér a méretes pörölyével. Szerintem nagyon szép figura. Tetszik a festés, az arc. Végre fest szemeket a Drágám:)

Ez egy gőztank. Ezt is le kell lőni, mielőtt odaér.
Hova ér a mi? kérdezhetitek. Nos, aki nem ismeri a játékot annak egy-két akciókép:
A játék kezdetekor a tábla így néz ki: A két sereg egymással szemben áll fel. A gőztank nem azért áll az oldalán, mert így menőbb, hanem mert Drága uramnak így sikerült beszuszakolnia az egység és a domb közé:)

Így néz ki a terep játék közben.

Láthatjátok, hogy a lovasok a kép alsó részén milyen sokat botladoztak előre, míg hátul a törpe gyalogság lassan, de feltartóztathatatlanul araszol célja felé.

Az asztal billiárd asztal méretű, csak golyók helyett tereptárgyak és babák (helyesebben figurák vagy még helyesebben modellek) találhatóak rajta. A játékhoz kell mérőszalag, 20-30 dobókocka, szabálykönyv, sereglisták, némi taktikai érzék, jó szerencse és idegek.
Laci épp a taktikai érzékét villogtatja 2008. februárjában.

Itt a törpe bányász pedig a jó szerencséjét teszi próbára. Láthatóan nagyon fair küzdelemben...
Itt meg két kép a hősiesen helyt álló törpékről:


A jószerencsével kapcsolatban még valami:
Itt amelyik kockán 4 vagy több volt azzal bántotta az ágyúm a faembert.

A repost: Amelyik kockán 4 vagy több volt, az biztosan talált. A 3 akkor, ha közel volt a célpont. Erre sajnos már nem emlékszünk.
Mivel ma ilyen sok képet betuszkoltam a bejegyzésembe, inkább holnap folytatom a képek mutogatását. Már biztos elfáradtak a szemeitek a nézelődésben:)