Rókatűz

2013. július 18., csütörtök

| | |
Sajnos idén sem jutottam el Finnországba. Már megvolt minden, repjegy, szállás, útiterv, de az élet úgy hozta, hogy itthon maradtunk. Némi kárpótlást jelent, hogy az, amiért igazán és nagyon-nagyon visszavágyok nyáron nem látható. Egy évet éltem odakint és mégsem volt szerencsém a sarki fény nevű csodához. De majd egyszer, majd kicsit később, majd akkor, amikor igazán szépek lesznek a sarkköri éjszakák.

Sarki fény. Finnül revontulet, szó szerint rókatüzek. A történetnek több változata is van. Az egyik szerint egy róka, ahogy sebesen rohant a hóborította dombok között, a farkával felverte a havat, ami levegőben csillogva maga a sarki fény. Egy biztos, ha van varázslat a világon, akkor a sarki fény az.

Már régóta terveztem, hogy megkössem A Revontuli nevű mintát, mert csodaszép, egyszerű és maga a kendőbe zárt sarki fény. Múlt hét szerda este kezdtem el és kedden este már blokkoltam is. Villámgyorsan haladtam, nagyon klassz színátmenetes fonalat kötni. Három gombóc Barka Kabala fonalból készült, a Naplemente árnyalatból, mert nem tudok elszakadni a naptól és azoktól a csodáktól, amiket okoz. (Nyilván ide nem tartozik bele a kánikula és a napszúrás és úgy általában a nyár, amiket nem szeretek.) Nade legyenek már végre képek a kendőről, ugye? :)


Napsütötte naplemente.


Hűvösebb nyári napokra vagy langyosabb ősziekre. Alig várom, hogy hordjam.

Imádott modellem, Vuk, mert ha már rókatűz, legyen róka is, nem? :)

1 megjegyzés:

Anyu írta...

Tetszik a sarki fény is, meg a kendő is, és jól áll Vuknak :)

Megjegyzés küldése