A kacsa és a projektjeim

Tegnap megígértem, hogy megmutatom az újabb projektem egyik alternatív felhasználási módját. Nos, íme:

A kacsa, akinek nincs neve, de nagy a lába láthatóan elégedetten bóbiskol eme függőszékben. Szerintem igazán jó áll neki, és még a lábikói is elférnek újabb készülő remekművemben:)

Egy másik, nem titkos projektem pedig jól halad a megvalósulás útján, annak ellenére, hogy gyűlölöm a fonalat, túl vékony tűvel kötöm és szerintem bűn randa:

Magát a mintát imádom, szerintem nagyon szép és nagyon illik a Gabihoz. Meg a szín is. Persze ez az ő érdeme, mert a fonalat, és a lehetőséget, hogy megalkothatom első és így legszebb karmelegítőjét tőle kaptam, akinek fedőneve Sörpilla:)

Ő erre büszkébb lehet, mint én arra, hogy egyszer Lacival chateltem és elgépeltem egy csöppet a mondandómat. Azt akartam fejtegetni, hogy mekkora észlény vagyok, de helyette észlányt írtam. Azóta is észlánynak nevez a remekebbnél remekebb és kivitelezhetőbb ötleteim hallatán. A kis Drága:)