Horgolt cipellők

legutóbb ott hagytam abba, hogy a sapkák után még maradt pár méter kék fonalam, amiből kis cipőket akartam készíteni a fiam óriási, 9 cm hosszú lábaira. Először itt is a megfelelően pasis, ugyanakkor jól funkcionáló modellt kellett megtalálni. Fontos volt, hogy könnyű legyen feladni a babára és elég magas szára legyen, hogy jól melegítse a lábikókat. A Ravelryn elképesztő mennyiségű minta található, ám a kritériumaimnak megfelelőt igencsak keresni kellett. Először kötni akartam, mert abban ügyesebb vagyok, de a kötés az természetéből fakadóan vékonyabb és jobban nyúlik, mint a horgolás, ráadásul bonyolultabb vele ilyen komplex formákat létrehozni. A megfelelő mintát végül itt leltem meg. Ehhez újra meg kellett tanulnom horgolni, s az bizony ismét keserves volt. Négy gémkapocs lógott a cipőcske talpából, hogy biztos ne hagyjak ki semmit a mintából és két nap alatt három bontás után végül elkészült a fél pár cipő. S hogy mit jelent az, ha valaki horgolni is tud? A másik fél pár két és fél óra alatt készült el. :)

A talpához két szál gyapjú zoknifonalat fogtam össze, szintén finnországi szerzemény.

Kicsit már viseltes, mostanra ki is nőtte a kislegényem.

Sapka sárgadinnyére

Heteket dilemmáztam tavaly ősszel azon, hogy mekkora lesz a gyerek feje? Nemcsak azért, mert foglalkoztatott a nagy kérdés, amit az egyik kedves ismerősöm fogalmazott meg igen találóan - „Próbált már maga átnyomni egy sárgadinnyét egy kulcslyukon?” - hanem, mert sapkát akartam kötni a porontynak. Mégse fázzon a kis feje úgy télvíz idején.
Sokat keresgéltem a megfelelő mintát, amin nincsenek csápok, fülek, szarvak, taraj, agancs és egyéb teljességgel haszontalan dolgok, valamint kerültem az émelyítően cuki megoldásokat is. Így esett a választásom Donna Higgins Basic Baby Hat névre hallgató mintájára. Egyszerű, bájos és mivel a passzéja végig sima kötés, így ha kicsit kisebb a baba feje jobban feltekerem a szélét, ahogy nő úgy meg kicsit lejjebb lehet tekerni. Összességében van 2-3 cm játék benne.

Neki is láttam Karácsony környékén a még 2009-ben Finnországban beszerzett jó meleg maradék gyapjúfonalaimból. Készült kötéspróba is, de minek? Hiába számoltam le gondosan a szemeket a kötéspróba alapján. Munka közben, ahogy a sapi bőségét próbálgattam, átrendeződtek a szemek és jóval bővebb lett. Az első, kék csíkos verzió borzasztóan nagyra sikerült, ezért kötöttem egy kisebbet is.
A kicsit az előző bejegyzés végén már láthattátok. A csíkos jó lesz őszre, télre. (Igazából már most is elmegy a gyerek fején, bár azért még elég bő.) A csíkoson lévő pompon még anno Helsinkiben készült. Nem volt vele konkrét célom, csak úgy csináltam egy pompont s lám: sosem gondoltam volna, hogy a fiam sapiját fogja ékesíteni. :)

Ezzel a fehér fonal el is fogyott, a maradék kékekből pedig kiscipő készült két pici lábra.

Ho-ho-hó, hordozni jó! :)

Petit először 5 napos korában vettem fel hordozókedőbe. Csak sírt és sírt, pedig a poci tele, a pelus tiszta volt és hiába ringattam, nagyon neki volt keseredve a kislegény a világnak. Felvettem hát a kendőbe, hátha úgy jobb lesz, s lássatok csodát, elhallgatott. Sőt! Elaludt édesen. Azóta hordozom, napi sok órát. Kiegyensúlyozott, kíváncsi, érdeklődő. A védőnőnk nem nézi jó szemmel. Megkérdőjelezett. Sokszor. „Jó ez annak a babának?” „Ugye anyuka, azért vízszintesen is tartja? Az ilyen piciknek vízszintesen kell feküdniük, így nagyon görnyed szegény.” Makacs vagyok, de a folytonos károgás kikezdte a makacsságom és bár rengeteget olvastam a témában és TUDTAM, hogy a Peti csontozatának, izomzatának, idegrendszerének és úgy összességében az egész gyereknek ez a lehető legjobb dolog, mégis elbátortalanodtam. Hisz a védőnő ezt a szakmát űzi már vagy másfél évtizede. Mi van, ha hibát követek el? Mi van, ha ártok a gyerekemnek? Bár nem mondtam le a kendőről, mert ebben tudtam megnyugtatni Petit, nem használtam annyit, mint szívem szerint tettem volna.

Aztán jött a fordulat: március vége felé elmentünk a kötelező csípőszűrésre, ahol az ortopéd orvos megállapította, hogy Peti csípője kissé kötött és terpeszbetétet javasolt. Megkérdeztem, hogy hordozhatom-e, mert olvastam, hogy a hordozás a csípő fejlődése szempontjából nagyon előnyös. A doktornő pedig azt mondta, hogy TERMÉSZETESEN! HORDOZZAM MINÉL TÖBBET! Megkönnyebbültem és azóta hordozom a porontyot, amikor csak igényli.

Március végén, ugyanazon a héten, mikor az ortopédián voltunk, a gyermekorvost is felkerestük az esedékes oltás miatt. A szurin kívül kaptunk dörgedelmet is: Hasra kell fektetni a gyereket. Mondtam a dokinak, hogy a Peti gyűlöli a hason fekvést, kettő másodperc alatt kezd el őrjöngeni. A doktornő azt mondta, hogy akkor is! Ha nem fekszik hason, nem erősödik meg a háta és akkor gyógytornászhoz küldi. Naponta legalább háromszor tíz percet feküdjön a hasán! Nehéz szívvel vettem a tanácsot. Tudtam, hogy a gyerekem azért üvölt, mert nem jó neki. Egy kisbaba ugyanis semmiféleképpen sem üvölt pusztán passzióból. Peti hordozva szépen tartotta a fejét, de hason fekvésből nem tudta rendesen emelni, csak átfordítani. Küzdött a feje súlyával, de én úgy gondoltam, hogy majd emeli, ha eljön az ideje. De mégis: egy orvos véleményét nem hagyhatom figyelmen kívül.

Próbáltam hasra tenni a porontyot, mert nem akartam gyógytornászhoz vinni. Őszintén szólva a 10 percet sem nagyon bírtam ki, a háromszor tízet meg végképp nem. Nem akartam, hogy a fiam meggyűlölje a hason fekvést. Ha pedig kényszerítenek valakit valamire, amit nem akar vagy nem jó neki, akkor azt meg fogja gyűlölni. Pár nap múlva úgy döntöttem, hogy nem erőltetem, mert ez kínzás! Naponta többször hasra fordítottam, de az első nyüsszenésre már fordítottam is vissza, mert azt akartam, hogy a gyerekem tudja, hogy számíthat rám, hogy nem hagyom cserben, hogy segítek neki. Ezen felül pedig hordoztam. Sokat.

Április végén újra oltásra mentünk. Odafelé pont összefutottunk a védőnővel, aki lelkendezett, hogy milyen kis nyugodt, figyelmes és érdeklődő ez a gyerek. Mondtam neki, hogy a hordozókendőből mindent lát, és biztonságban érzi magát. A babakocsiból meg csak az eget meg a fák lombját látná. A védőnő erre azt válaszolta, hogy a fák lombját is kell ám nézegetni. Nézegetjük mi azt is, védőnéni kérem. Mikor kinézünk az ablakon mindig megnézzük a fákat a ház előtt :) Érdekes, hogy ugyanazok az emberek dicsérik a fiam nyugodtságát és érdeklődését, mint akik azt mondják, hogy tegyem le, tegyem be a babakocsiba. Vajon miért nem látják a nyilvánvaló összefüggést?

A rendelőben dokinő megvizsgálta a Petit, beadta neki az injekciót és már mehettünk is. Kérdeztem, hogy mi a helyzet a hátizmaival, mert egy hónapja még gyógytornásszal fenyegetett. Azt mondta, hogy teljesen rendben van a gyerekem, de azért fektessem hasra rendszeresen. Elégedetten mosolyogva távoztam. Ó igen, hasra fektetem én a gyerekem minden nap hol gyakrabban, hol ritkábban. A másodpercekben mérhető időtartam pedig apránként percekké nőtt. A fiam nézelődik, a játékai után nyúlkál és mindezt úgy értem el, hogy nem hagytam napi fél órát üvölteni. Ja igen, és nem egészen négy és fél hónaposan hasra fordul. Magától. Aztán reklamál, hogy tragédia történt, fordítsam vissza, mert az még nem megy neki. Édesem. :)

Tartozom még egy vallomással: A terpeszbetétet napi 24 órában kell(ett volna) hordani. Eleinte csak akkor vettem le, amikor hordoztam Petit. Aztán valahogy „elfelejtettem” visszaadni a Petire, mikor letettem. Aztán kijelentettem, hogy napközben nem is adom rá, mert akadályozza a mozgásban. Éjszakára még szorgosan ráadtam, akkor úgyis alszik, nem zavarja.

A kontrollra hordozókendővel mentünk. A doktornő meg is dicsért, amiért hordozom a porontyot és a Petit is megdicsérte, hogy milyen jó laza és milyen szépen tartja a fejét. Hát igen!  :)

Azért, hogy legyen valami mutogatnivaló is, íme a hordozótakaró, amit még pocakosan varrtam a kétsoros gombos kabátomhoz.

Két réteg polárból készült egy zsebbel, mert maradt hozzá anyagom. A nyakánál, a baba popója alatt és az alján szűkítővel. Sokat méricskéltem, hogy megfelelő méretűre sikerüljön varrnom a takarót, hisz mikor készítettem akkora volt a pocakom, hogy a kabátom össze se ért rajtam. A tükör előtt pedig kellett némi képzelőerő ahhoz, hogy pocak nélkül, hordozott babával lássam magam.

A hordozótakaró belső része tépőzáras, hogy ha nagyon hideg van, akkor a két réteg polár közé még rakhassak bélést. Úgy terveztem, hogy az itthon lévő pár négyzetméter vliesből szabok majd, ha kell, de végül nem szabtam. Egyszer mentünk hatalmas szélben, akkor egy összehajtogatott törülközőt építettem bele a plédbe.

Használat közben a három hetes poronttyal.

A képpel kapcsolatban egy kis szösszenet: Egy néni egyszer megállított, hogy
„Az ott egy kisbaba?” „Nos nem, csak sapkát hordok a pocakomon, hogy meg ne fázzon.” - gondoltam, de ehelyett csak annyit mondtam. „Igen, Ő egy kisbaba.” A néni erre összecsapta a kezét és ennyit mondott: „Ó, de aranyos!" Én meg igyekeztem nem felnevetni. Azóta tudom, hogy nem kell látni a babát, ahhoz, hogy aranyos legyen, elég csak tudni, hogy ott van. :)

Lábaspléd

Valamelyik kismamás kuponfüzetben vagy prospektusban láttam egy utazós plédet, ami azért tetszett meg nagyon, mert ezzel a megoldással be lehet csatolni a csöppséget plédestül az autós hordozóba. Nem mintha olyan sokat autóznánk, voltaképpen nélküle is meglettünk volna, de megtetszett az ötlet, így megvarrtam. Ha meg már megvarrtam, hát használtuk is főleg a babakocsi mózeskosarában, ami elég szűk, így jól jött a kis helyigényű meleg pléd.

Igen, múlt időben, mert azóta kitavaszodott, sőt, már itt a nyár, a babakocsi pedig két hónapja a sarokban porosodik. A Peti is és én is a hordozásra szavaztunk, így a lábaspléd ment a szekrénybe, mi meg minden nap meghódítjuk a világot. Gond nélkül lépcsőzünk, vásárolunk és akkor sem esek kétségbe, ha egy autó a járdán parkol és csak oldalazva férünk el. Mielőtt teljes lelkesedésemben elkezdek ódákat zengeni a hordozásról visszatérek a lábasplédhez. A hordozásról majd írok legközelebb, a hordozótakaróm kapcsán. (Lám-lám, olyat is varrtam ám. :) )

A pléd alsó része kétrétegű: kívül krémszínű polár, belül fűzöld wellsoft. Hogy én mennyire imádom simogatni azt a plédet! :) Fantasztikus textilia ez a wellsoft, csak rettenetes szabni-varrni. A szőrökre nem fog a varrókréta, de minek is fogna, ha hozzáérek nyúlik, mint a rossznyavalya. De csak keresztben, hosszában egyáltalán nem. Én viszont ferdén szabtam, na úgy varrni, hát... öhmmm... (keresem a megfelelő kifejezést)... kissé komplikált. A polár is nyúlik, de nem annyira és nem úgy. Két nyúlós anyagot összevarrni trükkös feladat. Egyik kézzel toltam a varrógép talpa alá a wellsoft felőli oldalt, a másikkal pedig húztam a polár részt. A végeredményre azonban nem panaszkodom és legalább tesztelhettem a varrógépem sztreccs programjait. Jelentem, jól vizsgázott az AEG. Anyu régi Naumannjával azt hiszem ez nem sikerülhetett volna.

A végeredmény egy finom, puha meleg pléd lett, ami egyelőre a kisszekrényben pihen, de jól jöhet bármikor, ha fú, ha fagy.

Mint egy hólepte csodálatos zöld mező! Az én színeim! :)

Háló-zsákban-futás

Még a pocakomban volt a Peti, amikor a védőnővel egyszer arról beszélgettünk, hogy miben fog aludni a pici? Számomra nem volt kérdés, hogy a hálózsákot választom, de a védőnő azt mondta, hogy az újszülöttek még nem ficorognak annyit és szívesebben alszanak takaróval. Erre kikerekedtek a szemeim. Még hogy nem ficorognak?! Cseréljen helyet egy napra a bordáimmal és megtudja, hogy mennyire nem ficorognak! A Ctg-n a vizsgálófejjel állandóan üldöztem a kölkömet, pedig számos tanúm van arra, hogy nem volt bennem túl sok hely bújócskázni meg fogócskázni. Szóval biztos voltam a hálózsákban, de mert nem árt, ha van takarója is a kissrácnak, hát lett takarója is.

A kórházban a szülészeti osztályon veterán nővérek tekergetik a gyerekeket szabadulásbiztosan a kisplédekbe. Az én fiam azonban annyira ügyes és erős és okos, hogy már 1 naposan is ki bírt szabadulni. (Öhm... ha nem lennék annyira elfogult, akkor a hatalmas elánnal véghezvitt tettet azzal indokolnám, hogy a Peti rühelli, ha le van fogva/kötve/bugyolálva a keze, a lábai meg folyamatosan kalimpálnak, ha ébren van.) Szóval Peti fiam fogta magát, a vállaival kifészkelődött a plédből, utána pedig páros lábbal rugdosódva kihernyózott a muszájkabátkából. Annyira büszke voltam rá! Az én fiam! Az én erős, ügyes nagyfiam! :)

Hazaérkezésünk után éjjel hálózsákban altattam, de nappal csak a takaróját terítettem rá, mert ha már van, akkor használjuk, meg nappal mégse tarthatom hálózsákban a gyereket, attól függetlenül, hogy akkor még amikor nem evett, aludt. Nem volt egy hetes, amikor bemutatta, hogy hogyan képes az aktív helyváltoztató mozgásra. Nem a takarót rúgta le, hanem kikúszott alóla. Mondtam már, hogy mennyire ügyes? :)

Szóval a hálózsák a hordozókendő után a kisbabákkal kapcsolatos második legjobb találmány. (Na jó, a mai borzalmas baleset után azt hiszem az eldobható pelenka megelőzi a hálózsákot.) Ősszel nézegettem babaoltokat, szabásmintákat, az én régi hálózsákom és végül megalkottam a saját verzióm, ami számos másik modellre is hasonlít, de hát nincs új a nap alatt: ez egy kutya közönséges hálózsák, semmi speckó. Illetve két hálózsák. Egy rövidebb-vastagabb meg egy hosszabb-vékonyabb. Történelmileg úgy alakult, hogy a tervezett hossz csak az egyik textilnél volt kivitelezhető, a másikat ezért 5 cm-re rövidebbre alkottam meg, de még így is sok-sok helyet hagyva a pöttöm lábikóknak a kényelmes kalimpálós éjszakákhoz.

És hogy ne folyjon ki a szemetek az olvasástól, íme a képek:

A gyerek lába most, 67 cm-es szédületes magasságával már az alsó íves levarrás alá ér, szóval talán kitart még pár hónapig a hálózacsi. :)

Kívül mintás, belül egyszerű pamutvászon, a bélése vlies. Teljesen szétcipzározható.

Alul a hosszabb-vékonyabb, felül a rövidebb-vastagabb.

Meglepő, hogy mire befejeztem a varrogatást addigra macimérgezést kaptam? :) Szerencsére mostanra kihevertem, úgyhogy a nagy tavaszi varróprojekt keretében tervezek egy pelenkázó alátétet, talán egy pelenkázó-neszesszert vagy mifenét a jelenlegi reklámszatyor helyett és csak úgy, mert mókás, egy textil labdát előadni. A labda szabásmintája itt pihen előttem az asztalon, a színösszeállítás a fejemben lapul. Tök jó lesz, majd mutatom. :)

Hálózsák ide vagy oda, akárhova teszem este a kiságyban a gyereket, reggel a rácsról kell lefeszegetnem, pedig nem lejt a kiságy :)